Az RMDSZ az utóbbi 20 év legjobb eredményét érte el. A tegnap még esélytelennek tartott Diana Șoșoacă bejutott az Európai Parlamentbe. Az USR elnöke pedig levonta a választási tanulságokat és távozik.
A június 9-i választások urnazárása után, az exit-poll felmérések eredményeiből már világosan látszott, hogy a PSD-PNL végzett az első helyen az európai parlamenti választásokon (is), az AUR a második lett. Az RMDSZ harmadikként pontosan az 5 százalékos bejutási küszöbön állt, ez az eredmény hétfőre 6,5 százalékra nőtt.
Hétfőn aztán az is kiderült, hogy az egykori USR-s, most függetlenként induló Nicu Ștefănuță szintén bejutott az EP-be.
De rajta kívül került még két befutó: a vasárnap este még esélytelennek látszó Diana Șoșoacă (SOS Románia Párt) kollégájával, az obskúrus televíziós karrierről a politikaira átnyergelő Luis Lazarusszal együtt szintén mennek az EP-be. Pártjuk a romániai szavazatokkal csak 3 százalékot szerzett, ámde a külföldön élő románok szavazatainak összeszámolása után kiderült, hogy túllépték az 5 százalékot és két képviselőt küldhetnek Brüsszelbe: a listavezető Șoșoacát és Lazarust.
Így tehát a PSD-PNL 19 képviselőt, az AUR 6-ot, az ADU 3-at, az RMDSZ és az SOS pedig két-két képviselőt küldhet az európai parlamentbe és csatlakozik hozzájuk függetlenként Ștefănuță.
Șoșoacă kétségkívül a leginkább festői figura a kompániában, az elmúlt években számtalanszor rendezett ordenáré cirkuszt szenátorként a parlamenti ülésteremben, vagy máshol, ahol megjelent. Romániának volt már hasonlóan egzotikus EP-képviselője Gigi Becali személyében, aki szintén nem arról volt híres, hogy képes kordában tartani a hangját, de ő a brüsszeli széksorok között meghunyászkodott és „jól viselkedett”. Most majd kiderül, hogy mihez kezdenek Șoșoacă delíriumos, üvöltözős kiabálásaival a brüsszeli és strasbourgi ülésvezetők…
Két eddigi EP-képviselőjét – Winkler Gyulát és Vincze Lórántot – küldheti vissza az RMDSZ Brüsszelbe és Strasbourgba, miután a szavazatok 99 százalékos feldolgozása után kiderült, hogy valójában az urnazárás utáni exit-pollos 5 százalékos eredménynél többet, 6,5 százalékot szerzett. Erről Kelemen Hunor beszélt hétfő délután Kolozsváron.
Ez számszerűen 566 ezer szavazatot jelent az EP-választáson – mondta Kelemen –, de akár 570 ezer is lehet a teljes feldolgozottságnál. Az RMDSZ ezzel az utóbbi húsz év legnagyobb sikerét érte el – tette hozzá.
Ezután a pártelnök az önkormányzati eredményekről beszélt:
- 199 polgármester nyert az RMDSZ színeiben, négy másik független jelölt pedig a szövetség támogatásával jut mandátumhoz;
- sikerült megőrizni négy megyei tanácselnöki tisztséget Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében;
- Székelyudvarhelyen az RMDSZ jelöltje, Szakács-Paál István nagy fölénnyel nyerte a polgármester-választást, a szövetségnek háromgyedes többsége lesz a városi tanácsban;
- Maros megyében, Marosvásárhelyen, Szászrégenben is sikerült győzni;
- Bihar megyében az RMDSZ visszaszerezte Margitta polgármesteri tisztségét;
- Brassóban az RMDSZ visszajutott a megyei tanácsba, Besztercén pedig a megyei és a városi tanácsba is bejutottak a jelöltjei.
- Máramaros megyében is sikerült visszajutni a megyei tanácsba, Koltón és Hosszúmezőn megtartani a polgármesteri széket, Nagybányán eggyel több városi tanácsosa lehet, Máramarosszigeten pedig a korábbi helyett két tanácsos lesz a városvezetésben;
- Vajdahunyadon is visszajutott az RMDSZ a városi tanácsba, Déván eggyel több tanácsos nyert mandátumot, Szeben megyében pedig három településen is (Medgyesen, Vízaknán és Balázstelkén) sikerült ismét bejutni a helyi tanácsba;
- a Kolozs megyei Aranyosgyéresen is bejutott az RMDSZ a városi tanácsba, Kisbácsban sikerült megőrizni a polgármesteri tisztséget
- Bákó megyében, Gyimesbükkön idén az RMDSZ többséget szerzett az önkormányzati testületben, Gajcsánán pedig megnyerte a választást.
Cătălin Drulă, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke hétfőn bejelentette, hogy vállalja a felelősséget a párt választási eredményeiért, amelyek nem az elvárásoknak megfelelően alakultak és lemond a pártelnöki tisztségről.
Az USR nem önállóan, hanem az Egységes Jobboldali Szövetség (ADU) keretében a Népi Mozgalom Pártjával (PMP) és a Ludovic Orban-féle Jobboldal Erejével (FD) együtt vett részt az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon, de a várakozásaikhoz képest gyengén szerepeltek. Ezért Drulă bejelentette, hogy lemond és a legrövidebb időn belül kiírja a pártelnökválasztást az USR-ben. Cătălin Drulát napra pontosan két éve, 2022. június 10-én választották az USR elnökévé.
A távozó elnök szerint Dominic Fritz, Temesvár újabb mandátumot nyert polgármestere lenne a legalkalmasabb az USR vezetésére.
Fritz hétfőn jelezte is: kész vállalni a pártelnöki megbízatást, ha a tisztújító kongresszuson erre felhatalmazást kap. Vetélytársa is akadhat, ugyanis Elena Lasconi, aki újabb polgármesteri mandátumot nyert Câmpulungon, nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ő is versenybe szálljon az USR elnöki tisztségéért.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.