// 2026. április 27., hétfő // Zita

Rio: megvan az első román érem, három magyar úszó a döntőkben

// HIRDETÉS

Enyhülhet némileg a románok frusztrációja, miután női párbajtőrcsapatuk megnyerte a tornát, aranyuk pedig Románia első érme a riói olimpián. És egy medáljuk még biztosan lesz.

Míg magyar szempontból az eddigiekhez képest nem volt „gazdag” a Rio de Janeiróban zajló olimpia hatodik, csütörtöki napja – érem nem született, ugyanakkor három úszó, köztük az olimpián eddig három aranyál tartó Hosszú Katinka is tovább jutott a pénteki (európai idő szerint szombat hajnali) döntőkbe –, a románok örülhetnek, mivel a női párbajtőrözők csapatversenyén megszerezték első érmüket, és mindjárt a legfényesebbet.

A döntőben a románok a címvédő és tavaly világbajnok kínaiakkal csaptak össze a csapatversenyek első napján és fegyelmezett vívással - éppen azzal, ami ellenfelük erőssége - magabiztos győzelmet arattak.

Az első hat asszó során tekintélyes, héttalálatnyi előnyt hoztak össze, innentől pedig az ázsiaiaknak már nagyon nehéz dolguk volt. Időnként közelebb zárkóztak, de volt már kilenctusos különbség is. Az utolsó párban Ana Maria Popescu - aki férjhez menetele előtt Brânzăként vált a női párbajtőrvívás egyik legjobbjává - taktikusan őrizte az előnyt Hszü An-csivel szemben.

A világranglistán éppen döntőbeli ellenfelük mögött második helyezett románoknál a hetedik asszóra becserélték a tartalék Loredana Dinut, hogy ő is kaphasson aranyérmet. A kínaiaknál is pástra lépett a negyedik csapattag, Hao Csia-lu.

Még egy érem biztosan kinéz a románoknak, mivel a Florin Mergea és Horia Tecău alkotta férfi teniszpáros a négy között legyőzte az amerikai Steve Johnson/Jack Sock duót, így döntős.

Hosszú és Kapás a fináléban

Magyar részről Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a csütörtöki elődöntőből a pénteki fináléba 200 méter háton a riói olimpián. Az immár háromszoros olimpiai bajnok bajai úszó 2:06.03 perces idővel újabb hat századot faragott az előfutamban felállított országos csúcsán.

„Ez nem jelent semmit, nem nagyon lehet tudni, hogy ki mit tud" - reagált a 27 éves Hosszú az MTI felvetésére, miszerint több mint egy másodperccel gyorsabb volt minden riválisánál.

A döntőt - Hosszú részvételével - kelet-európai idő szerint szombaton hajnali 4.03-kor rendezik.

Kapás Boglárka országos csúccsal szintén döntőbe jutott 800 méteres gyorsúszásban, míg a szám másik magyarja, Risztov Éva 14-edikként nem került be a fináléba.

Még egy esély Cseh előtt

A férfiak között Cseh László negyedik idővel jutott a nyolcas fináléba a 100 méter pillangó elődöntőjéből. Az első ötkarikás aranyérmére hajtó 30 éves úszó - előfutamos idejétől öt századdal elmaradva - 51.57 másodperccel elsőként csapott célba a futamában, amelyben tőle egy századdal maradt el minden idők legeredményesebb olimpikonja, a 22 aranyával rekorder amerikai Michael Phelps.

„Jobb időt szerettem volna, de a kezdés úgy látszik, nem akar összejönni. Az, hogy Phelpset megvertem egy századdal kis győzelem a lelkemnek, de nem jelent semmit. Holnap a döntőben szeretném a legjobbamat megúszni, akkor teljesen mindegy hányadik helyen végzek, mert ha nyolcadik, akkor is elégedett leszek. Már nincsenek olyan vágyálmaim, amelyeket nem biztos, hogy lehet teljesíteni" - mondta Cseh.

A döntőt - Cseh részvételével - kelet-európai idő szerint szombaton hajnali 4.12-kor rendezik.

Magyarország a csütörtöki nap után egy helyet visszacsúszva hatodik az összesített éremtáblázaton, míg Románia a 31.

A nap egyik érdekessége, hogy az amerikai úszófenomén, Michael Phelps férfi 200 méter vegyesen begyűjtötte 22 olimpiai aranyérmét, amivel még inkább bebiztosította, hogy ő legyen minden idők legeredményesebb olimpikonja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro