Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.
Egy erősen ittas 34 éves férfi csütörtök éjféltájt úgy gondolta jó móka lehet lángszóróvá alakítani egy üzemanyagpumpát, ezért besétált a Temes megyei Facsád (Făget) város benzinkútjára és a tettek mezejére lépett. Leemelte a pumpát, a földre locsolta az üzemanyagot majd egy öngyújtóval meggyújtotta.
A történteket azonnal észlelte egy alkalmazott, aki megpróbált közbelépni, ám emberünk nem hagyta magát és égő üzemanyaggal locsolta le a benzinkutast, aki égési sérüléseket szenvedett a kezei és a lábán – közölte a Temes megyei rendőrség.
A rendőrség tájékoztatása szerint 23:41-kor több bejelentés érkezett a 112-es segélyhívóra, miszerint egy férfi benzinkutat gyújtott fel a városban. A helyszínre riasztott egységek már csak az elkövető hűlt helyét találták. A férfi elmenekült a helyszínről, betört egy közeli tömbházba, felrohant a harmadik emeletre, és azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik az ablakon.
A rendőröknek végül hosszas párbeszéd után sikerült lebeszélniük a végzetes ugrásról, majd bilincsben az őrsre kísérték. Az ügyben gyújtogatás, testi sértés és a közrend megzavarása miatt indult eljárás, a férfit 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
A veszély nagyságáról Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője beszélt a Digi24-nek. Mint mondta, a benzinkútnál kialakult helyzet akár katasztrofális robbanáshoz is vezethetett volna, ha az alkalmazottak nem reagálnak időben. Ugyanakkor kiderült, hogy az egyik nagyobb poroltó készülék bemondta a csendest.
– fogalmazott Arafat.
Hozzátette, a benzinkutak esetében nemcsak a hatósági ellenőrzés kötelező, hanem a dolgozók saját felelőssége is, hogy folyamatosan ellenőrizzék a berendezéseket. A DSU vezetője jelezte, hogy az érintett benzinkúton hatósági ellenőrzések várhatók.
Jelentős summa nélkül nélkül maradt egy suceavai nő, aki több részletben 66.733 lejt utalt el egy pénzügyi szakértőként bemutatkozó csalónak. Csak később derült ki a nő számára, hogy a férfi által képviselt társaság nem rendelkezik hatósági engedéllyel. Miután sikertelenül próbálta visszaszerezni a pénzét, a rendőrséghez fordult.
A nőt tavaly novemberben hívta fel a férfi, aki pénzügyi szakértőnek adta ki magát, és egy befektetési alapokat kezelő cég képviselőjeként mutatkozott be. A beszélgetések során elnyerte a nő bizalmát, ezért az áldozat a férfi tanácsait követve online fiókot nyitott egy általa megadott weboldalon, ahonnan állítólag nyomon követhette a befektetéseket és a profitot.
Augusztus 11. és augusztus 27. között a nő több átutalást is teljesített, összesen 66.733 lej értékben. Az utolsó tranzakciónál azonban a banki alkalmazás csalás veszélyére figyelmeztette. Ekkor felütötte a pénzügyi felügyelet honlapját, ahol kiderült, hogy a társaság, amelynek a pénzt küldte, nincs felhatalmazva befektetési tevékenység folytatására.
A nő minden próbálkozása, hogy visszavonja a tranzakciókat sikertelennek bizonyult, és a „pénzügyi tanácsadó” sem válaszolt többé a megkeresésekre, ezért szeptember 5-én a rendőrséghez fordult, amely csalás gyanújával büntetőeljárást indított.
Hoppon maradtak egy Călăraşi megyei mezőgazdasági vállalat aratni induló alkalmazottai, akik nem tudták betakarítani az idei kukoricatermést, mert megelőzték a tolvajok, akik a sötétség leple alatt, több egymást követő éjszakán mintegy 60 tonna kukoricát hordtak el a földekről.
A rendőrségnek mindössze a zsákmány tizedét, körülbelül 6 tonnát sikerült visszaszereznie. Az ügyben tíz embert – köztük fiatalkorúakat – gyanúsítanak.
A nyomozás a mezőgazdasági cég feljelentése nyomán indult, miután a vállalat képviselői észlelték, hogy a termés eltűnt a határból. A rendőrök feltételezése szerint nem egyszeri akcióról volt szó, hanem egy szervezett, több napig tartó lopássorozatról.
Drăgălina község külterületén 2025. augusztus 20. és 30. között több személy, egymást követő éjszakákon lovaskocsikkal hajtott be a mezőgazdasági társaság földjeire, ahonnan mintegy 60 tonna kukoricát tulajdonított el. Ezzel 7,5 hektárnyi termést semmisítettek meg, a kárt mintegy 60 ezer lejre tehető – közölte szombaton a Călăraşi megyei rendőrség.
A rendőrök pénteken 11 házkutatást tartottak a gyanúsítottak otthonában, ahol mintegy 6 tonna kukoricát találtak, amit lefoglaltak a bizonyítékok kiegészítése céljából.
Az összegyűjtött bizonyítékok nyomán tíz, 16 és 51 év közötti személyt vettek őrizetbe. A gyanúsítottakat a călăraşi bíróság elé állítják és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.