És az ügyeletes orvos is durva hangnemet használt.
A romániai egészségügy nem csupán attól áll messze, hogy tökéletes legyen, de sokszor még attól is, hogy legalább kielégítőnek nevezhető szolgáltatásokat nyújtson.
Ezt támasztja alá az az eset is, amely dél-romániai Ploiești városának gyermekkórházában történt még a hétvégén.
Egy nőnek be kellett vinnie a belázasodott kislányát a kórház sürgősségijére.
Ott nem tudták azonnal ellátni, ezért várakoznia kellett – ez annyira nem szokatlan, az azonban már igen, ha a várakozási idő embertelenül hosszúra nyúlik.
Márpedig ebben az esetben pontosan ez történt: a nőnek és kislányának két órát kellett várakoznia egy lázmérésre és ahhoz, hogy egy kúpot adjanak be a gyereknek, majd ezek után ismét magukra hagyták őket. Ennek nyomán
Ráadásul az ügyeletes orvosnő megengedhetetlen hangnemben beszélt.
A nő végül megelégelte a helyzetet, és kihívta a rendőrséget.
A rendőrség közleménye szerint sokat nem tehettek: figyelmeztették a feleket a békés egymás mellett élés szabályaira, és nem bírságoltak meg senkit.
Vagyis az érintettek örülhettek, hogy legalább a törvénnyel nem gyűlt meg a bajuk.
Viszont ettől az egészségügyben uralkodó állapotok még nem jobbak.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.