// 2025. december 27., szombat // János

Rémes dolgok történnek kolozsvári vendéglőkben – egy szakács olvasónk kitálalt

// HIRDETÉS

Tudja ön, hogy mit eszik az étteremben? Dehogy tudja!

Csütörtökön írtam arról, hogy a fogyasztóvédelem ideiglenesen bezárt öt kolozsvári éttermet, és szép nagy büntetéseket is kiosztott, mert olyan borzalmasak voltak a körülmények a konyhán. A cikk kapcsán megkeresett egyik olvasónk, aki szakácsként dolgozott az egyik említett helyen, és olyan dolgokat mesélt, hogy ezentúl csak a nagyi főztjét fogja megenni.

Fejlemény: újabb vendéglőket zárt be a fogyasztóvédelem

Közben a helyzet fokozódik étteremfronton, a fogyasztóvédelem hétfőn ideiglenesen bezáratott négy meglehetősen népszerű kolozsvári vendéglőt. A hatóság kilenc helyszínen vizsgálódott és bezárta a Baracca, a Boema, a Hanu Dacilor éttermeket és az Engels téri Engels bisztrót, miután az ellenőrök romlott vagy nem megfelelően tárolt élelmiszerekre bukkantak.

A K. I. D. monogramú úriember több mint harminc éve dolgozik szakácsként, Amerikában tanulta a szakmát és ott dolgozott 15 évig, majd 15 év Franciaországi szakácskodás következett, szóval tudja, milyen egy jól felszerelt konyha. Mintegy 10 éve telepedett haza, az utóbbi hónapokban egy elegáns Jókai (Napoca) utcai étteremben dolgozott, ám különféle szakmai versenyeken egyéb belvárosi éttermek szakácsaival is találkozott, akik szintén érdekes dolgokat meséltek.

A fő probléma éppen a belvárosi helyszínnel van. A műemléképületekben ugyanis nagyon sok esetben egyszerűen nem lehet egy jól funkcionáló konyhát kialakítani, ráadásul a több férőhely reményében a tulajdonosok általában a konyha területén spórolnak, amit nem lenne szabad. K. I. D. olyan pletykát is hallott, hogy

egyes éttermek pincéjében, ahol az élelmiszereket tárolják, a négylábú vendégek sem ritkák.

Van, ahol direkt macskákat tartanak, hogy legyen, ami ritkítja egy kicsit a patkányok, egerek seregét. Ez nem az ő munkahelyén történt ugyan, de ott is voltak azért gyomorforgató dolgok, a cikkben elszórok pár általa készített fotót is az undorító alapanyagokról, körülményekről.

K. I. D. volt munkahelyén viszont a hűtők sem működtek rendesen, és számos higiéniai feltételt nem teljesítettek (a poharakat, evőeszközöket például nem fertőtlenítették, holott ez kötelező lenne).

Amúgy a szóban forgó étterem a Jókai utcában működik évtizedek óta.

K. I. D. a hely egy másik alkalmazottjától megtudta, hogy az ideiglenesen bezárt hely a napokban már újra is nyit. Átfestettek pár falat, lehet, hogy még a hűtőt is kicserélik, de lényegében nagy változás nem lesz – megy minden tovább ugyanúgy. A konyhában például meleg víz sincs, ami mondjuk a mosogatáshoz azért jól jönne.

K. I. D. szerint maga a tulajdonos nem nagyon törődik a konyha állapotával – van egy menedzsere, az ő simlis tevékenységének köszönhető, hogy a fogyasztóvédők 4 hónapja lejárt élelmiszereket is találtak, és rettenetesen sok bajt. K. I. D. akkor került összetűzésbe vele, amikor az utasításai ellenére nem volt hajlandó elkészíteni és a vendégeknek feladni bizonyos romlott dolgokat, ehelyett inkább kidobta őket (a romlott dolgokat, nem a vendégeket).

A fogyasztóvédők az Actual de Cluj leleplező cikke nyomán szálltak ki. A román sajtónak K. I. D. tálalt ki (ez most ide nagyon talál), ezért ki is rúgták.

„Te, mint fogyasztó, nem tudod, mit eszel”

– a fentiek fényében eléggé ijesztő egy tapasztalt szakács szájából ez a mondat. K. I. D. ugyanakkor azt is leszögezte, hogy elsősorban azért keresett meg, hogy Önnek, fogyasztónak adjon egyszerű tanácsokat, hiszen joga van ahhoz, hogy a pénzéért azt kapja, amit rendelt.

A legfontosabb az illat.

Ha egy étel el van készítve, akkor már nem látszik rajta, hogy romlott alapanyagokból dobták-e össze, ám az illat mindig elárulja, ha valami baj van. És ha az az illat gyanús, vissza kell küldeni az ételt, és inkább elmenni azzal az ötven lejjel egy gyorskajáldába, mert a nagy forgalom miatt ott legalább gyakran frissülnek az alapanyagok.

Végül még néhány érdekes infó, amit megtudtam, és megosztok önnel:

A központban lévő éttermek esetében sokszor 150-250 ezer lejes napi bruttó bevételekről beszélünk, így a fogyasztóvédelem büntetése aligha túl nagy érvágás a tulajdonosoknak.

A kicsi konyhák miatt többnyire csak 2–3 fős személyzet dolgozik egy-egy helyen.

Csúcsidőben, délután hattól zárásig 15-20 percenként kap rendelést a szakács, ami rettenetes munkatempót követel.

Az említett helyen olyan is volt, hogy 10–12 napra előre megfőzették velük a leveseket, így az utolsó napokban gyakorlatilag romlott csorbákkal traktálták az úri közönséget. (Ha a szakács kidobta volna a romlott levest, levonták volna a fizetéséből.)

Szóval nagy út vár még ránk, amíg egy civilizált országban fogunk élni, de rajtunk is múlik. A legfontosabb, hogy mi, fogyasztók kiálljunk a jogainkért, és hozzászoktassuk a helyi éttermeket, hogy embereknek főznek, nem disznóknak.

Egyetért?

Legyen kritikus fogyasztó!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS