// 2024. október 3., csütörtök // Helga
turizmus

Rekordot döntött a parajdi sóbánya

A sajátját természetesen. 670 ezren keresték fel tavaly.

Újabb rekordot döntött a 2016-os esztendőben a látogatók száma a parajdi sóbányában – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökséggel Sebestyén József, a bánya műszaki igazgatója. Sebestyén tájékoztatása szerint 2016 különlegesen jó év volt idegenforgalmi szempontból: 640 000 személy fordult meg a sóbányában. A 2015-ös évben ez a szám 570 000 volt.
 
A 640 000-ből 366 700 személy idegenforgalmi látványosságként látogatta meg a bányát, a többiek viszont kezelésre érkeztek Parajdra, és legalább öt napot töltöttek itt. A legtöbb látogató augusztusban érkezett: 105 000 turista és 67 000 páciens.
 
Sebestyén József úgy véli, a növekvő létszám azzal is magyarázható, hogy sok román állampolgár tartva az európai országokat fenyegető terrorveszélytől inkább Romániában töltötte a szabadságát. Parajdra a hazai turistákon kívül sokan érkeznek Magyarországról és a Moldovai Köztársaságból is.
 
A sóbányát még ilyenkor is látogatják: múlt héten például naponta hatszáz vendéget regisztráltak. Ez részben az iskolai vakációnak tudható be, de annak is, hogy a Moldovai Köztársaságban sokan a Julián-naptár szerint, január 7-én ünneplik a karácsonyt.
 
A sóbányában egyébként most is zajlik a kitermelés, az Országos Autópálya-kezelő Társaságnak szállít csúszásgátlásra használt sót.
 
A parajdi sóbánya látogatóknak kialakított csarnoka 120 méteres mélységben található. A gyerekeknek itt játszótereket hoztak létre, a mozogni vágyók edző irányításával tornászhatnak, asztaliteniszezhetnek, de étkezni is lehet, és ingyenes internet-csatlakozásra is lehetőség van.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro