Az állam hat ügyben összesen több mint 15,5 millió eurót kénytelen kifizetni az ingatlanaikat visszaigénylőknek.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) ezen a héten 6 elmarasztaló ítéletet hozott Románia ellen, így az állam több mint 15,5 millió euró kártérítést kénytelen fizetni a kommunisták által kisemmizett, azóta értékes ingatlanaikat visszaigénylő tulajdonosoknak. Ez az eddigi legmagasabb kártérítési összeg, amelyet az állam az EJEB döntése értelmében kénytelen kifizetni restitúciós ügyekben. A Magántulajdonért Egyesület civil szervezet közleménye emlékeztetett arra is, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága (ők felügyelik az EJEB döntéseinek végrehajtását a tagállamokban) még tavaly március 14-én szólította fel hazánkat: hozzon további jogalkotási intézkedéseket a restitúciós ügyekkel kapcsolatban, és 2019. május 31-ig mutassa be, hogy állnak az államosított ingatlanok tulajdonosainak kártérítési perei ügyében. Mivel az akkori PSD-kormány, majd a tőlük a hatalmat elmaró nemzeti liberális-kabinet sem mozgatta a füle botját sem, az európai bíróság volt kénytelen megoldani a peres ügyek egy részét. A kedden Strasbourgban lezárt hat per összesen 103 alpontot tartalmazott, és összesen 15 543 997 euró kifizetésére kötelezi a román államot. A felperesek a visszaigényelt ingatlanok piaci értéke mellett fejenként 5000 euró morális kártérítést is kapnak – ami édes kevés ahhoz képest, milyen sok ideig vártak az igazságszolgáltatásra. Egyes ügyekben 15–17 évet is vártak az egykori tulajdonosok a számukra kedvező döntésre, közülük időközben többen elhunytak. Itt tartunk 30 évvel a rendszerváltás után, de a Magántulajdonért Egyesület szerint a hazai igazságszolgáltatás malmai olyan lassan őrölnek, hogy további évtizedekbe fog telni, mire a restitúciós ügyeket úgy-ahogy rendezni fogják.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.