Az új helyszín új szintre emelte Marosvásárhely magyar napjait: 367 programon több mint 90 ezer ember vett részt.
Sok szempontból a legsikeresebb rendezvényt zárták augusztus 28-án a Vásárhelyi Forgatag szervezői. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatót vonzott, legtöbben az esti koncerteken vettek részt – számol be a rendezvény honlapja.
A rendezvény sikere többek közt az új helyszínnek is köszönhető: mint ismeretes, a Vásárhelyi Forgatag központi helyszíne a Liget volt, ahol olyan nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényrészek kaptak helyet, mint a Családi Forgatag, a Civil Sarok, az EgészségForgatag, a kézművesvásár. Ezen túlmenően a zenei rendezvények is a Ligetben, vagy a Sportcsarnok előtti téren zajlottak.

Fotó: Facebook, Vásárhelyi Forgatag, Bogdan Bucșeneanu
A Családi Forgatagnak a Liget árnyékos terepe, valamint a már eleve ott lévő játszótér tökéletes helyszíne volt. Legalább háromszor annyi gyerek volt idén, mint a múlt évben. A nekik szóló programok folyton teltházzal zajlottak, de talán a legnépszerűbb a kézműves sátor volt, ahonnan sosem „fogytak el” a gyerekek. A közlemény szerint a Ligetben naponta körülbelül 18 ezer ember fordult meg, legtöbben az esti koncerteken,
Idén Kecskemét testvérváros volt a Forgatag díszvendége. A magyarországi településről közel kilencvenen érkeztek Marosvásárhelyre, és az eddigi legváltozatosabb és legszínvonalasabb programmal színesítették a rendezvény kínálatát.
A Szféra leginkább a fiatalok és a kortárs művészetek tere volt az Aranykakas udvarán. Ott kétezer embert számláltak. A programok közül a Slam poetry bajnokság vonzotta a legtöbb embert, a Vinterio Furniture bútorfelújító workshopja is nagy népszerűségnek örvendett, valamint a vasárnap este Riddim Colony koncertre telt meg igazán az Aranykakas udvara.

Fotó: Facebook, Vásárhelyi Forgatag, Bereczky Sándor
A Borudvar is külön helyszínen, külön programmal várta idén a közönséget. Öt borászat, valamint két borszaküzlet kínálta a borait, a több mint ötven féle nedű közt mindenki talált kedvére valót. A négy nap alatt 2082 poharat adtak ki a Borudvarban, a borfogyasztók 60 százalékban fehér bort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé és ugyanannyiban a vörös bor. A szervezők számításai szerint 3-4 ezer ember fordult meg a Forradalom utcai udvarban.
A Marosvásárhelyiek világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat együtt ünnepelni. A délelőtti pikniken, valamint az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből, vagy épp Amerikából érkezett haza nosztalgiázni.
szerdán a megnyitó gálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a Világtalálkozó gálájára tértek be a marosvásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, míg délután nótaest csalogatta a közönséget.

Fotó: Facebook, Vásárhelyi Forgatag, Nagy Hunor
Az újdonságok közt említhetjük az I. Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt, amelyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be. Az Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjaiból összeálló zsűri vakkóstolással, a szakmában ismert 20 pontos értékelési rendszer alapján 17 pálinkát aranyéremre, 27-et ezüstéremre és 21-et bronzéremre érdemesnek tartott. A verseny győztesét, illetve a 2016-os Forgatag Pálinkáját a 17 aranyérmes párlat közül újrakóstolással választották ki. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a székelyudvarhelyi Mátyás József fekete ribizli pálinkája nyerte.
A már említett helyszínek mellett színházi előadásokra, kiállításokra, könyvbemutatókra, városismereti sétákra, valamint gazdasági konferenciára is ellátogathattak a forgatagozók. Idén először a Vásárhelyi Forgatagnak fővédnöke is volt, dr. Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének személyében, aki bejelentette, jövőre is vállalja ezt a megtiszteltetést.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!