Ami repülhetett, mérettől és súlytól függetlenül repült.
Igazi, telivér kocsmai verekedés zajlott kedden késő este Temesvár belvárosában az egyik nemzetközi gyorsétkezde teraszán: poharak, üvegek, székek és asztalok repültek.
A beszámolók szerint a langymeleg nyáresti teraszozás még felhőtlenül indult, egyszer csak azonban két népes társaság – a beszámolók szerint két roma család – között szóváltás robbant ki, ami aztán hirtelen tettlegességbe torkollt.
A kiscsoportos testnevelés-foglalkozás résztvevőit az sem zavarta, hogy meglehetősen késő – este 11 óra – van: a bevezető szópárbaj után felpattantak, majd a két társaság tagjai minden, a kezük ügyébe eső tárggyal elkezdték egymást dobálni: az evőeszközök, a poharak és az üvegek után az asztalok és a székek következtek.
A teraszon ülő kívülállók természetesen hanyatt-homlok menekültek, de azért a hatóságokat értesítették.
Addigra azonban a tömegverekedés résztvevői felszívódtak: a rendőrök csupán három, 30 és 40 év körüli férfit találtak a helyszínen, akik ellen garázdaság miatt tettek feljelentést.
Mivel azonban a térfigyelő kamerák rögzítették az incidenst, a rendőrök ezek képei alapján próbálják azonosítani az incidens összes résztvevőjét, hogy elnyerhessék méltó jutalmukat.
A beszámolók szerint egyébként két, egyébként Belgiumban élő családról van szó, amelyek között régóta ellenségeskedés zajlik.
Egy helybeli, akinek a maga és a gyereke testi épsége érdekében menekülnie kellett a teraszról, egyébként meglehetősen negatív hangnemben írt közösségi oldalán a hatóságok fellépéséről, mondván: lehet, hogy a rendőrök meccset néztek, mert az értesítésük után kellő időt hagytak a botrány főszereplőinek arra, hogy eltűnjenek a helyszínről.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.