// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Rareș Bogdan az ifjú liberálisoknak: mosakodjatok naponta, ne hetente, ahogy Brüsszel kéri

// HIRDETÉS

Nagyot ment a PNL megmondóembere a párt ifjúsági találkozóján.

Arra biztatta a fiatal liberálisokat Rareș Bogdan EP-képviselő, a PNL első alelnöke, hogy mosakodjanak naponta, és ne hetente, ahogy Brüsszel javasolja, ne zárják el a csapot, ha fogat mosnak, ne egyenek csótánylisztet, és semmi esetre se vegyék le 19 fokra az otthoni hőmérsékletet. A PNL nyári egyetemén elhangzott tanácsai annyira furcsán hatottak az energiaválság miatti, spórolásra irányuló európai törekvések fényében, hogy az egykori televíziós műsorvezető pártbéli kollégái is zavartan magyarázkodtak miatta.

Hétfőn Rareș Bogdan egy rádiónak fejtette ki bővebben, mi a gondja a spórolással. Azt mondta, Brüsszel nem szabhatja meg nekünk, hogy hányszor tisztálkodjunk egy héten, amíg az Európai Bizottság nem gondolja másképpen, addig az efféle javaslatok csak javaslatok maradnak. A politikus szerint Romániában ezeket úgy tálalják, mintha kötelező lenne csótánylisztet enni, törölközővel mosakodni, vagy hetente csak egyszer tisztálkodni. Kritikával illetni a túlzó javaslatokat nem számít EU-ellenes magatartásnak, hanem csak azt jelenti, hogy még helyén van eszünk – tette hozzá, arra utalva, hogy kijelentései miatt EU-ellenességgel vádolták.

Aki meg másképpen gondolja, azt a politikus arra biztatja, tisztálkodjon csak nyugodtan hetente egyszer, üljön 17 fokban és egyen mellé egy csótánylisztes palacsintát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro