// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Radikalizálódott tunéziai egyetemistát tiltanak ki Romániából

// HIRDETÉS

A terroristákat dicsőítő férfit 15 évre tiltották ki az országból.

Dzsihadista propaganda terjesztése miatt a bukaresti fellebbviteli bíróság nemkívánatos személynek nyilvánított egy tunéziai férfit. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közleménye szerint a kitiltás 15 évre szól.

A B.H.A. monogramú férfi 2015-ben egyetemistaként, tehát tanulmányi vízummal érkezett az országba. A hírszerzés látókörébe 2018 elején került, amikor is B.H.A. erőteljes radikalizálódáson ment keresztül. Mind magatartásában, mind az online térben jelentkező megnyilvánulásaiban a dzsihadista ideológiát képviselte, dicsőítette a terrorcselekményeket elkövető Daesh-tagokat (az Iszlám Állam, az ISIS terroristaszervezet egy másik megnevezése), rendszeresen terrorista propagandát terjesztő oldalakat látogatott, és a SRI megítélése szerint hajlandóságot mutatott erőszakos cselekmények elkövetésére is. Példaképei a 2015–2018 között merényleteket elkövető terroristák  voltak.

A SRI indítványozta a férfi kitiltását Románia területéről, ez alapján a bukaresti fellebbviteli bíróság úgy döntött, a nemzetbiztonsági kockázat miatt 15 évre kitiltja Románia területéről. A belügyminisztérium bevándorlási osztálya őrizetbe vette, és rövid időn belül hazaküldi a radikalizálódott egyetemistát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Az e-személyivel rendelkezők ingyen utaznak a tömegközlekedésen, mert az ellenőrök tehetetlenek
Főtér

Az e-személyivel rendelkezők ingyen utaznak a tömegközlekedésen, mert az ellenőrök tehetetlenek

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
Székelyhon

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

// még több főtér.ro