Egy hét alatt 150-szer több esetet diagnosztizáltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
A március 21–27. közötti héten 1585 influenzás esetet diagnosztizáltak Romániában. Ez már önmagában soknak tűnik, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tavalyi év hasonló időszakában mindössze 10 eset volt országszerte, akkor meg pláne. Igen, jól számolta: ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest 150-szeresére nőtt az influenzás megbetegedések száma – és akkor ez még csak az, amit orvosilag igazoltak, hiszen nyilvánvaló, hogy sokan anélkül estek át a betegségen, hogy leteszteltették volna magukat. Szerencsére halálos áldozatot azért egyelőre nem követelt a betegség. A magyarázat persze roppant egyszerű: tavaly ilyenkor a koronavírus-járvány miatt az összes korlátozás érvényben volt, beleértve a maszkviselési kötelezettséget, most viszont mindent eltöröltek. Biztosan feltűnt önnek is, hogy minden második-harmadik ismerőse dögrováson van, szipog, lázra panaszkodik. Nos az említett héten országszerte összesen 78 272 betegnél diagnosztizáltak valamilyen akut légúti fertőzést, ami 69,6%-kal több, mint tavaly, ugyanakkor 22,2%-kal több, mint egy héttel korábban. Március 27-éig egyébként csaknem másfél millióan oltatták be magukat influenza ellen. Az persze várható volt, hogy a megszorítások eltörlésével nemcsak a koronavírus, de egyéb fertőző betegségek is elkezdenek sokkal gyorsabban terjedni – ha úgy tetszik ez az ára a „normalitáshoz” való visszatérésnek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.