// 2025. július 10., csütörtök // Amália

Puskáséknál is jobban elverték Angliát a magyar focisták

// HIRDETÉS

Négy gólos vendéggyőzelem született Wolverhamptonban, 94 éve nem kapott ki ennyire otthon az angol csapat.

Nem minden nap adatik meg az egyszeri focirajongónak, hogy sporttörténelmi mérkőzést lásson, de most összejött. Tavaly szeptemberben az angol válogatott 4-0-ra nyert Budapesten, most viszont ugyanilyen arányban kapott ki a magyaroktól Wolverhamptonban.

Az az angol válogatott, amely tíz éve nem kapott négy gólt egy mérkőzésen, és amely négy gólos különbséggel utoljára 1928-ban kapott ki hazai pályán (1-5 Skócia ellen).

Az nagyon látszott már korábbi Nemzetek Ligája meccseken is, hogy az angolok részben kísérleteznek a világbajnokságra, részben pedig nem tudnak/akarnak a maximumon pörögni, de most

látványosan össze is omlottak a végére.

Támadásban sikeresen lelassította őket a magyar védelem (mindössze két kaput találó fejes + Kane felső léce), a védelmük pedig képtelen volt tartani Szalai Ádámot és Sallai Rolandot.

Utóbbi lőtt is egy lesipuskás gólt az első félidőben és egy okosat a másodikban, a végén pedig a magyar cserejátékosok fickándoztak a pályán: Ádám Martin két gólpasszt adott Sallainak és Nagy Zsoltnak, a végén pedig Gazdag Dániel végezte ki pimaszul Ramsdale-t, a szintén csereként beállt Nagy Ádám indításából.

A 29 ezer angol néző java, akik

a meccs előtt még a magyarokat rasszistázták,

meg se várta a megalázó vereség végét – miközben a magyarok először ünnepeltek angliai győzelmet az 1953-as 6-3 óta. Lehet, hogy november 25. helyett hamarosan június 14. lesz a Magyar Labdarúgás Napja…

Közben pedig Románia másodszor is simán kikapott Montenegrótól, a dél-koreai Incsonban focizó Sztefan Mugosa mesterhármast vágott a Rapid-stadionban.

Nemzetek Ligája, A-osztály, 3. csoport, 4. forduló:

Anglia–Magyarország 0-4 (Sallai 16., 70., Nagy Zs. 80., Gazdag 89.)

Németország–Olaszország 5-2 (Kimmich 10., Gündogan 45+4. – 11-esből, T. Müller 51., Werner 68., 69., illetve Gnonto 78., Bastoni 90+4.)

Az állás: 1. Magyarország 7 pont, 2. Németország 6, 3. Olaszország 5, 4. Anglia 2.

B-osztály, 3. csoport

Románia–Montenegró 0-3 (Mugosa 42., 56., 63.)

Bosznia-Hercegovina–Finnország 3-2 (Pjanics 5., Dzeko 29., 58., illetve Pukki 10., Källman 18.)

Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 8, 2. Montenegró 7, 3. Finnország 4, 4. Románia 3.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.