// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Puskásék óta először nem kaptak ki a magyarok Angliában, de a vébét ettől még csak tévében nézik majd

// HIRDETÉS

Döntetlent játszott Anglia ellen a Wembley-stadionban a magyar fociválogatott, de a katari világbajnokságra már nem juthat ki.

Az Aranycsapat összeállítását minden magára valamit is adó fociszurkoló kívülről fújja, de évtizedek múlva vajon hányan fognak emlékezni a Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai Attila – Négo (Bolla), Nagy Ádám, Szoboszlai (Nikolics), Schäfer (Vécsei), Nagy Zolt – Schön (Holender), Sallai (Hahn) névsorra? Pedig ez Puskásék 6-3-ja óta az első magyar válogatott, amely nem kapott ki a Angliában.

Kellett ehhez a magyar pontszerzéshez az Eb-döntős hazaiak kevésbé ütős formája, de a magyarok jó játéka is:

a szeptemberi budapesti meccsel ellentétben Szoboszlaiék most végig tudták vinni támadásaikat is.

Egy ilyennél Luke Shaw fejbe rúgta Loic Négót, a 11-esből pedig Sallai Roland szerzett vezetést a magyaroknak.

Az angolok ekkor felpörgették a ritmust, és egy jobb oldali szabadrúgás után John Stones közelről ki is egyenlített. A Manchester City védője a második félidőben is a legveszélyesebb angol támadó volt, de fejese centikkel mellé ment, míg a magyar meccslabdát Holdender Filip hagyta ki a végén.

A lengyelek balhés albániai sikerével (a vendégek gólja után a hazai szurkolók dobálása miatt egy időre félbe szakadt a mérkőzés) a magyar válogatott számára már elérhetetlen a csoport második helye és

Ausztria dániai vereségével a Nemzetek Ligája révén sem érheti el a pótselejtezőt a magyar csapat.

Marco Rossi gárdája így a két novemberi meccsel ritka ellentmondásos évet zár: pontot szerzett a lengyelek, franciák, németek és angolok ellen, miközben oda-vissza kikapott Albániától.

Európai vb-selejtezők, 8. forduló, I-csoport:

Anglia–Magyarország 1-1 (Stones 37., illetve Sallai 24. – 11-esből)

Albánia–Lengyelország 0-1 (Swiderski 77.)

San Marino–Andorra 0-3 (Pujol 10., Moreno 53., Betriu 89.)

Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Lengyelország 17, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 11, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro