// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Pucolhatnak az autók egy újabb híres kolozsvári utcából

// HIRDETÉS

A tervek szerint így lesz a kincses város történelmi központja egyre élhetőbb. Most már csak idő kell hozzá. És némi pénz.

Tavaly történt, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal nagyot lépett előre a civilizációs fejlődés útján, és kinyilatkoztatta: sétálóövezetté kívánja alakítani a Farkas utcát és környékét, miáltal a kincses város történelmi központja köszönő viszonyba kerül a normalitással. Ki is írtak egy tervpályázatot, amelyet a Mossfern tervezőiroda nyert meg. A Mossfern képviselőjével, Macalik Arnold műépítésszel készített anyagunkat itt olvashatják.

Miért is Tükör utca?

Amint a név is sejteti, a Szentegyház utca nyugati részén (a Fő tér és a Bolyai utca között) álló épületek teljesen egyformák, vagyis tükörképei egymásnak. Az Erdélyi Római Katolikus Sátus birtokában levő neobarokk palotákat a 19. század végén kezdték építeni, Alpár Ignác tervei alapján.

Ehhez képest az az újdonság, hogy a polgármesteri hivatal két legyet akar ütni egy csapással, és a korábbi tervekhez hozzácsatolja a Tükör utcaként is ismert Szentegyház utca sétálóövezetté való átalakítását is. Ez egyben azt is jelenti, hogy még 81 központi utcai parkolóhely megy a levesbe, vagyis a tisztelt autósok nem hagyhatják autójukat pont azelőtt a bolt előtt, ahova be akarnak menni. Tisztelet a kivételnek, természetesen.

Az újabb, 75 ezer lej értékű projektet szintén a Mossfern tervezőiroda kapta meg, ami logikusnak tűnik, ha egyszer ők foglalkoznak a Farkas utca és környéke átalakításával is. A technikai terveknek idén decemberre kell elkészülniük, a konkrét kivitelezés becsült ideje pedig hét hónap a Szentegyház, húsz hónap a Farkas utca és környéke esetén.

A polgármesteri hivatal képviselői szerint ezzel a lépéssel a kolozsvári emberek fontos kívánsága teljesül. Főleg, ha sikerül európai pénzeket szerezni az immár két sétálóövezetre bővült projekt kivitelezésére.

A képen megfigyelhető, hogy a zászlóktól, egyéb díszektől eltekintve a két épülethomlokzat „egymás tükrébe néz.

Aminek örülni lehet majd (ha minden a tervek szerint alakul): 81 parkoló eltűnik, helyette viszont lesz osztott tér (shared space, vagyis a gyalogosok és járművesek egymás társaságában közlekednek majd, remélhetőleg békésen), továbbá 20 darab fa, ami valóban nóvum, tekintettel arra, hogy most egy sincs.

És hogy mennyibe kerül az egész? A polgármesteri hivatal szerint tokkal-vonóval 6,4 millió lejbe. Hát, szurkoljunk, főleg azért, hogy a munka ne a szokásos mioritikus ütemben zajlódjék.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro