// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Premier: máris megvan az első erőszakos elkövető, akit a rendőrség nyomkövető lábbilinccsel jutalmazott

// HIRDETÉS

Egy élettársát bántalmazó férfié a „dicsőség”.

Elsejétől lépett hatályba Bukarestben és Iași, valamint Maros és Vrancea megyében az a kísérleti program, amely során elektronikus nyomkövetővel látják el azokat a személyeket, akik erőszakoskodnak családtagjaikkal vagy élettársukkal, ezért távoltartási végzést adnak ki ellenük, és máris megvan az első érintett.

A beszámolók szerint vasárnap egy nő értesítette az egyik bukaresti rendőrőrsöt, hogy élettársa az utcán bántalmazta.

A rendőrök azonnal kivonultak, és megtalálták a nőt, akin egyértelműen láthatóak voltak a fizikai erőszak nyomai, ezért előállították a férfit.

A hatóságok gyorsan tették a dolgukat: ideiglenes távoltartási végzést adtak ki, amely értelmében nem mehet a nő közelébe.

Annak nyomon követésére, hogy ezt be is tartja,

elsőként az országban megkapta az elektronikus nyomkövetőt.

Mint megírtuk, a most debütált program országossá tételét nem sietik el, összesen három hullámban történik majd, a második 2024-től, az utolsó pedig 2025-ben jön.

A vonatkozó kormányrendelet előírja, hogy az alapvetően lábra, speciális esetekben karra rögzíthető elektromos nyomkövető eszközöket a rendőrség szerzi be, a kommunikációs szolgáltatásokért pedig a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) felel.

A nyomkövetők egy térképen,

valós időben mutatják mind a felügyelet alatt álló, mind a védett személy tartózkodási helyét,

riasztást küldenek a központhoz, ha a végzésben meghatározott távolságot megsérti a bántalmazó fél.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro