Októbertől elviekben három megyében és Bukarestben is nyomkövetőt kaphatnak a lábukra azok, akik ellen távoltartási végzés van érvényben. Még csak most körvonalazódik, hogy miként fog működni a felügyeleti rendszer.
Nem kapkodják el az elektromos nyomkövetők beüzemelését Romániában: már egy éve megvan rá a törvényi keret, a kormány viszont csak most adta ki a rendeletet, mely meghatározza, milyen műszaki és szervezési szempontok alapján kell üzembe helyezni a nyomkövetés számítógépes elektronikus felügyeleti rendszerét (SIME).
Október elsejétől elviekben kísérleti jelleggel startol a program, egyelőre Bukarestben, illetve Iaşi, Maros és Vrancea megyékben, de még azt sem tudni, kik lesznek azok, akik felelni fognak a távoltartási rendeletek, a házi őrizetek vagy hatósági felügyeletek betartásáért. A tervek szerint csak az első szakaszban (2022-2023 között) 47 új tisztet és 604 rendőrügynököt kellene alkalmazni és a feladatra kiképezni.
A második szakasz 2024-ben kezdődik, és további 19 megyére (Bákó, Brassó, Krassó-Szörény, Călăraşi, Kolozs, Kovászna, Galac, Giurgiu, Hargita, Ilfov, Mehedinţi, Neamţ, Prahova, Szeben, Szatmár, Szilágy, Teleorman, Vaslui és Vâlcea) terjeszti ki a SIME működését. Végül a 2025-ben kezdődő harmadik szakaszban az utoljára hagyott megyékben (Fehér, Arad, Argeş, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Buzău, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Gorj, Hunyad, Ialomiţa, Máramaros, Olt, Suceava, Temes és Tulcea) is megkaphatják a GPS-szel ellátott elektromos nyomkövető eszközüket azok, akik ellen távoltartási parancs vagy korlátozó intézkedés van érvényben. Addigra a rendszerben, ha minden jól megy, 497 tiszt és 5 637 ügynök fog dolgozni.
Munkájuk sajnos várhatóan bőven akad: csak a tavaly 40 ezer családon belüli erőszakos esetről tettek bejelentést, kétezer esetben az agresszorok a távoltartási rendelet ellenére bántalmazták áldozatukat. Mivel előfordulnak gyilkosságig fajuló esetek is, nem túlzás azt mondani, hogy egy jól működő nyomkövető rendszerrel tragédiák előzhetőek meg.
A kormányrendelet előírja, hogy az alapvetően lábra, speciális esetekben karra rögzíthető elektromos nyomkövető eszközöket a rendőrség szerzi be, a kommunikációs szolgáltatásokért pedig a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) felel. A nyomkövetők egy térképen, valós időben mutatják mind a felügyelet alatt álló, mind a védett személy tartózkodási helyét, riasztást küldenek a központhoz, ha a végzésben meghatározott távolságot megsérti a bántalmazó fél.
Mindez jól hangzik, azonban ahogy az egyik rendőrszakszervezeti vezető a sajtónak elmondta, egyelőre nem alkalmaztak új embereket a rendszer működtetésére, így egyáltalán nem láthatóm október elsejétől miként fog beüzemelni három megyében és Bukarestben, főleg, hogy az új erőket ki is kell képezni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.