// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Ponta felajánlotta visszalépését, új kormányról beszél

// HIRDETÉS

A PSD vezető testülete kirúgta a pártból Mircea Geoanát, Dan Şovát és Marian Vangheliét.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Ügyvezető Bizottságának csütörtöki ülésén kizárták a pártból Mircea Geoană egykori pártelnököt, Dan Şova korábbi minisztert, valamint Marian Vanghelie bukaresti 5. kerületi polgármestert.

Victor Ponta PSD-elnök az ülés után azt nyilatkozta: olyan vezetői csapatra van szüksége a pártnak, amely valóban egységes, és amely közös elképzeléseket követ. „Elválnak az útjaink ettől a három kollégától, erről döntött az ügyvezető bizottság pusztán két ellenszavazattal.

Néha radikális döntésekre van szükség,

és arra, hogy az azonos elképzeléseket követőkkel maradj egy csapatban” – magyarázta Ponta a 80 szavazattal meghozott döntést.

Újságírói kérdésre válaszolva Victor Ponta azt mondta: nem tart a PSD szakadásától, ezt mutatja a 80 a 2-höz szavazati arány is, ráadásul

ő maga is felajánlotta visszalépését.

Ponta a következő kormányról is beszélt. „Azt szeretném, hogy az utánunk jövők felkészültek legyenek, mivel a kormányzás jóval bonyolultabb, mint a választások megnyerése (…) Csak ezt szeretném, hiszen

nem leszek száz évig miniszterelnök”.

A PSD vezetősége úgy döntött, hogy folytatja a kormányzást, a párt endkívüli tisztújító kongresszusát pedig 2015 tavaszán tartják. Victor Ponta ezzel kapcsolatban azt mondta, a PSD-nek egy új tervre van szüksége, egy olyan projektre, amely egyértelműen mutatja, hogy a párt végleg elszakadt a múlttól, és amely megszabadítja a PSD-t attól a kialakult képtől, amely

a kommunisták, a helyi kiskirályok és a korrupció védelmezőinek

pártjaként mutatja az alakulatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro