Úgy tűnik, Băsescu minél jobban igyekszik tisztázni a múltját, annál több bizonyíték kerül elő.
Halasztással kezdődött a legfelsőbb bíróságon pénteken, november 5-én Traian Băsescu szekus múltja tisztázására irányuló eljárás: a volt államfő azért nyújtott be fellebbezést, hogy a bukaresti ítélőtábla vonja vissza korábbi ítéletét, mely megállapította, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal.
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) új, a volt államfőnek tulajdonított jelentéseket csatolt a dossziéhoz,
A felső bíróság három hónap halasztást állapított meg, így legközelebb jövő év február végén lesz tárgyalás, melynek kimenetele azon is múlhat, hogyan dönt az alkotmánybíróság Mugur Isărescu jegybank-vezető szekusdossziéja kapcsán.
Az új dokumentumok szerint a Petrov álnéven jelentő Băsescu a konstancai tengerészeti egyetem első éves hallgatójaként kezdett jelenteni, 1972 decemberében. Az első jelentése arról szólt, hogy az egyik bentlakó egy külföldi órát és két mandzsettagombot adott el egy másik egyetemistának, ráadásul egyikük testvére kapcsolatban állt egy pakisztáni illetővel. Ez elég volt ahhoz, hogy a szeku rendszeresen megfigyelje, kihallgassa a fiatalt, aki 1975-ben emiatt nem kapott engedélyt, hogy óceánjáró halászhajókon gyakorlatozzon. Az illetőt már rég kirúgták, amikor
Petrov egy másik, 1973-ban írt jelentése négy egyetemistát mártott be, akik fogadással pókereztek. 1976-ban szintén szerencsejáték és „kozmopolita” nézetek miatt súgott be fiatalokat, egy fiatal párt pedig azért mószerolt be, mert házasság előtt szexeltek – részletezi a dokumentumokat átvizsgáló sajtó.
Mint ismeretes, az egyetem elvégzése után is folytatta besúgói tevékenységét: 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna. Az általa írt feljegyzések, jelentések
1988-ben kinevezték a román állami hajózási társaság anversi (Belgium) képviselőjének, miután Traian fedőnévvel írt jelentéseket, például egy ott letelepedő román üzletember magánéletéről.
Băsescu következetesen tagadja, hogy együttműködött a Securitatéval, korábban csak azt ismerte be, hogy a kémelhárítás kért tőle jelentéseket, amikor a Földközi-tengeren gyakorlatozott.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?