// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Plázákkal jól áll Kolozsvár, a baj akkor van, ha csak egy kenyér kellene a sarki boltból

// HIRDETÉS

Van valami, amiben nem Kolozsvár viszi a prímet, hanem Nagyvárad és Temesvár.

Bár azt gondolhatnánk, hogy Kolozsvár elég jól áll az üzletek számával, hiszen két gigantikus bevásárlóparkkal és elég sok kisebb méretű bevásárlóközponttal is rendelkezik, a tapasztalat azt mutatja, hogy a város bizonyos negyedeiben elég nagy távolságot kell megtenni, ha csak egy kenyeret vagy egy tejet vásárolna az ember. Legalábbis más városokhoz képest.

Ezt tükrözi a CBRE Research legújabb kutatása, mely rangsorolta a több mint 200 ezer lakossal rendelkező városok kereskedelmi lefedettségét, illetve az úgynevezett mall-ok és plázák előfordulási sűrűségét a 2019-es év harmadik negyedévében. Mivel mindegyik városban folyamatosan változik a kiskereskedelmi üzletek száma, ugyanakkor új nemzetközi üzletmárkák jelennek meg – csak idén szeptemberig 11 új brand vetette meg a lábát Romániában –, a pillanatnyi helyzetkép soha nem statikus, és eléggé befolyásolja az ingatlanpiac is.

A ranglistákat aszerint állították össze, hogy ezer lakosra hány négyzetméternyi üzletközpont jut. Talán meglepő, de a lakosság kiskereskedelmi ellátottsága szempontjából Nagyvárad, Temesvár, Konstanca, Bukarest és Ploiești is jobban áll Kolozsvárnál. Viszont az üzletközpontok előfordulási sűrűségét tekintve a kincses város is jól teljesít: Brassó után a második helyen áll, dobogós még Craiova.

Az előrejelzések szerint Nagyszeben, Brassó, Târgoviște és Marosvásárhely azok a városok, ahol 2020 végéig bővülni fog a kiskereskedelmi üzletek száma, de megborulhat az egyensúly Nagyvárad és Temesvár kiskereskedelme és bevásárlóközpont-sűrűsége között is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro