// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Plagizált ugyan egy kicsit Bode miniszter a BBTE etikai bizottsága szerint, de nem érdemel szankciót

// HIRDETÉS

Nem tudni biztosan, hogy szándékosan másolt a forrás megjelölése nélkül.

Salamoni döntést hozott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottsága a Lucian Bode belügyminiszter ellen felmerült plágiumvádak kapcsán: a testület szerint ugyan tetten érhető némi plagizált szöveg, de nem jelenthető ki egyértelműen, hogy szándékos csalás történt.

Bode 2018-ban védte meg az energiabiztonság és forrásgazdálkodás témájában írt doktoriját, ám az elmúlt hónapokban felmerült, hogy a mű jelentős részét a forrás feltüntetése nélkül másolta.

Az etikai bizottság a panaszokban jelzett elemeket vizsgálta meg, és úgy adott igazat a vádaknak, hogy nem is annyira adott nekik igazat.

Megállapította, hogy a szerző eltért a tudományos művek publikálására vonatkozó etikai normáktól, amikor hibásan idézett, illetve amikor egyes részleteket plagizált más művekből.

Ez azonban elenyésző:

65 000 szóból „csupán” 1923 plágium, vagyis 2,95 százalék.

Mivel azonban a forrásokat, amelyekből a részletek származnak, idézi, illetve egy kivételével a jegyzetekben is megemlíti, még ha nem is úgy ahol és ahogy kell, nem jelenthető ki biztosan, hogy szándékos plágiumról van szó, vagy arról, hogy

Bode nem tudta, hogyan kell szakszerűen idézni a forrásokat.

Ez azonban nem változtat a tényen, hogy vannak a műben plagizált részletek.

Viszont amellett, hogy írásos megrovást irányoztak volna elő Bode ellen, valamint azt javasolták volna, hogy javítsa ki a műben a jelzett hibákat, azt is megállapítják, hogy Bode nem tartozik azon kategóriába, amely tagjai ellen a vonatkozó törvény értelmében szankció róható ki a felsőoktatás etikai szabályainak és a kutatásra vonatkozó előírások megsértése miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro