// 2024. október 5., szombat // Aurél
fizetés

Persze oda is adhatta volna kollégáinak a fizetésüket, de inkább elkaszinózta a pénzt

Mindezt egy román állampolgár művelte Magyarországon. Milliós nagyságrendű összegről van szó.

A játékszenvedély nagy úr. Főleg, ha az ember zsebében pénz is van. Függetlenül attól, hogy az illető összeg az övé vagy sem.

Ezt bizonyította most ismét egy román állampolgárságú férfi Kecskeméten (a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csak román férfiként hivatkozik rá), aki igazi dzsentroid nonsalansszal elkaszinózta kollégái fizetését.

Az 52 éves férfi egy egyéni vállalkozó alkalmazottjaként építőipari munkát végzett 8 társával együtt egy kecskeméti telepen.

A munkások a munkabérüket heti rendszerességgel kapták meg az egyéni vállalkozótól. 2018. szeptember 21-én a vállalkozó telefonon jelezte, hogy aznap nem tud Kecskemétre utazni, ezért kérte, hogy munkabérükért a vádlott menjen fel hozzá Budapestre.

A vádlott a megbeszéltek szerint találkozott a főnökével és átvette tőle a saját és munkatársai fizetését, 2 186 200 forintot azzal, hogy abból a saját 550 700 forint összegű munkabérét vegye ki, majd a munkásszálláson munkatársainak adja át a nekik járó összeget. 

Aztán az átvett összegből a saját munkabérét kivette, de hiába. A fennmaradó 1 517 500 forintot ugyanis azonban nem adta oda kollégáinak, hanem saját fizetésével együtt egy játékkaszinóban azon nyomban eljátszotta. A kaszinózás végén összesen 100 000 forintja maradt, ezt adta oda a pórul járt nyolc munkatársának.

A büntetlen előéletű vádlottat akit letartóztattak, de aztán kiengedték, az ügyészség sikkasztással vádolja, amiért 3 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. 

Az ügyészség azonban egészen jófej: a tárgyalás mellőzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza és azt, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a sértett kárának megtérítésére.

A tanulság: ne kaszinózzunk kollégáink fizetésével. Vagy ha már igen, akkor legalább nyerjünk.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro