Amikor egy parlamenti képviselő a hatályos törvények megsértésének tapsol.
Természetesen a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) ügyében sem maradt csendben régi barátunk, Marius Pașcan egykori Maros megyei prefektus, aki jelenleg a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője: szokása szerint közösségi oldalán uszít még egy kicsit a magyar közösség ellen.
Az egyéb ügyekben való mérsékelt jártasság nyomán a magyar témákra kórosan ráfixálódott honatya azt kommentálta vehemensen, hogy az egyetem vezetésének újabb magyarellenes stiklije nyomán – kötelezővé tették az egységes vizsgáztatást, ami annyit jelent: a magyar oktatók nem vizsgáztathatnak kizárólag saját tételeik alapján, ehelyett vagy a román tanárok által írt tételeket kell lefordítaniuk, vagy a saját tételeik közül kell lefordítaniuk néhányat románra, ami többletmunkával jár, és a magyar nyelvű szakkönyvek is tiltólistára kerültek – Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tárgyalást kezdeményezett az egyetem rektorával, Leonard Azamfireijel és Mircea Dușa Maros megyei prefektussal.
Közben a magyar diákok tüntettek az újabb diszkriminatív intézkedés ellen.
A jó négyórás tárgyalás sok eredménnyel nem járt, a rektor fél szájjal ígéretet tett, hogy elismerhetik a magyar diákok eddigi vizsgáit.
A 2011-es oktatási törvény azon cikkelyének gyakorlatba ültetése, amely önálló magyar kar létrehozását írja elő az egyetem számára, és amit Azamfirei rektor a román állami szervek cinkosságával azóta is büntetlenül megtagadhat, gyakorlatilag föl sem merült.
Az egyetlen konkrét eredmény Pașcan újabb magyarellenes hőbörgése, amelyben
A magyargyűlölő képviselő amúgy éppen a 2011-es oktatási törvényre hivatkozik, amikor szemforgatva arról ír: a jogszabály tiltja a politikai tevékenységet az egyetemeken.
Majd – a rektor álláspontját szajkózva – felhívja Kelemen Hunor figyelmét, miszerint az oktatási törvény szavatolja az egyetemi autonómiát, amelynek értelmében az egyetemek maguk dönthetnek működésük mikéntjéről. Ezt a magyar politikus szerinte egyrészt azzal sérti meg, hogy tárgyalást kezdeményezett a rektorral, másrészt azzal, hogy
Pașcan ennek nyomán egyrészt az oktatási tárcához, másrészt az Országos Rektori Konferenciához akar fordulni, megakadályozandó mindazt, ami szerinte „politikai beavatkozás az egyetem működésébe és az egyetemi autonómia aláaknázása”.
Vagyis továbbra is fennáll az a nagyon romániai helyzet, hogy a magyarok által követelt, törvényben szabályozandó autonómiát következetesen elutasító magyarellenes román politikum és csatolt intézményei pofátlanul az autonómia szándékosan félreértelmezett elvére hivatkoznak, amikor egy, a magyarokat hátrányos helyzetbe hozó törvénysértést kell védelmezni.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.