// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Perrel próbál funkcióban maradni a legfőbb ügyész

// HIRDETÉS

Megelégelte Augustin Lazăr az ellene bevetett óvodás cseleket.

Bírósághoz fordult pénteken felmentése megakadályozása érdekében Augustin Lazăr legfőbb ügyész, akinek a leváltását Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy húszpontos „bűnlajstromra” hivatkozva múlt héten kezdeményezte az államfőnél.

A miniszter egyebek mellett akkor azt állította, hogy

  • Klaus Iohannis hiányos pályázat alapján nevezte ki 2016-ban legfőbb ügyésszé Lazărt,
  • ráadásul az államfőt is megpróbálta besározni, az sugallva, hogy az elnököt személyes érintettsége is befolyásolhatta a kinevezési rendelet aláírásakor.

Lazăr pályázati anyagában ugyanis a miniszter állítása szerint egy Iohannis elleni bűnvádi eljárás megszüntetését elrendelő ügyészségi határozat is szerepelt. A héten kiderült: az – államfőt személyesen is érintő – ügyiratot nem Augustin Lazăr, hanem egy volt kollégája és névrokona, Cristian Aurel Lazăr készítette, ráadásul semmi bizonyíték nincs arra, hogy annak másolata a pályázati dossziéban volt, amikor kinevezési előterjesztés az államfő elé került.

Amikor erre az alapvető tévedésre is fény derült, Toader miniszter megpróbálta az írnokokra kenni,

de ezt már a bírósági írnokok szervezete is kikérte magának. Nem írnokok állítják össze az ügyészségi vezetők szakmai vagy pályázati dossziéit, és egyáltalán: hagyják ki őket a miniszternek a vezető ügyészek ellen indított háborújából, kérte a szervezet.

A legfőbb ügyész pénteken előzetes panaszt emelt az igazságügyi minisztériumnál a menedzseri tevékenységét kifogásoló –szerinte megalapozatlan, hamis, a közvélemény manipulálását célzó – jelentés ellen, amelyre hivatkozva Toader a felmentését kezdeményezte. Ezzel egy időben a gyulafehérvári ítélőtáblától azt kérte, hogy függessze fel a felmentésére irányuló eljárást, amíg rendeződik jogvitája az igazságügyi minisztériummal.

Toader már a PSD-nek is kínos?

Az ellenzéki média szerint Toader a legfőbb ügyész és a jobboldali államfő ellen intézett támadással a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) jóindulatát próbálta megvásárolni, de szappanoperához hasonlító, hosszas és tudálékos médiaszereplései már a PSD számára is kínosakká váltak, és inkább arra szolgáltatnak kiváló ürügyet, hogy a küszöbön álló kormányátalakításnál őt is leváltsák. Az ellenzék legutóbbi bizalmatlansági indítványával szemben viszont a kormánytöbbség megvédte Toadert.

Az ellenzéki oldalon már nem maradt olyan politikai szereplő, aki ne szólította volna fel lemondásra Toadert. az ellenzéki pártok mellett Iohannis államfő ezt Kövesi és Lazăr felmentésének beindításakor is megtette, a héten Băsescu volt államfő, szenátor is a nyilvános bocsánatkérést vagy a lemondást ajánlotta a miniszternek.

Ma Raluca Prună volt igazságügyi miniszter kérte a lemondását, mivel egy egész országnak hazudott Augustin Lazăr kiválasztásának, kinevezésének a körülményeiről, amelyről most már a legfőbb ügyészség is bizonyította, hogy törvényes volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro