Pénz, szaktudás és kötődés kell ahhoz, hogy kő kövön maradjon

Mű (vagy már csak) emlék? – ez a volt a címe és egyben a központi kérdése is annak a fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett a Nemzetközi Műemléki Nap alkalmából. Válaszként a meghívott szakemberek az erdélyi általános műemlékvédelmi borúlátás mellett olyan támpontokat is megfogalmaztak, melyek segíthetnek abban, hogy a műemlékek ne csak emlékként maradjanak fenn.

Bukarest hanyagul bánik a műemlékekkel, de mi nem tehetjük ugyanezt, mert a műemlékek műveltségünket, kultúránkat, identitásunkat hordozzák – indította a beszélgetést Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, az esemény egyik házigazdája. A huszonnegyedik óra végéhez közeledve társadalmi összefogásra és szakértelemre van szükség – és nemcsak évente egy, hanem több műemlékvédelmi világnapra –, hogy

tudatosuljon, milyen értékeket veszítünk el örökségünk pusztulásával.

Oláh Emese, Kolozsvár nemrég beiktatott alpolgármestere szintén házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, és méltatta Máthé János amatőr fotóművész romos templomokat, műemléképületeket ábrázoló képeit. A porladó kövek szépségét megörökítő Máthé János szeretettel, türelemmel és aprólékosan leltározza a letűnt századok lenyomatait. A most kiállított száz fotó mellbevágóan emlékeztet kötelezettségeinkre: megőrizni, ápolni, helyreállítani szimbólumainkat, fogalmazott az alpolgármester.

A műemlékvédelem is védelemre szorul – hívta fel a figyelmet Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök. Romániában 1977-ben Ceaușescu utasítására szüntették meg a műemlékvédelem intézményes működését, aminek a következtében felgyorsult a műemlékek pusztulása. A ’90-es években a szakmának sikerült talpra állnia, de

soha nem volt megfelelő szintű az anyagi ráfordítás.

Bár az állandóan változó felállású politikum nem műemlékbarát, és a gazdasági szféra is inkább akadályozó tényezőként tekint a műemlékvédelemre, a társadalom ébredezik – vélekedett Furu Árpád.

Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója ezt azzal egészítette ki, hogy hiába alakult ki egy lelkes szakértői csoport Bukarestben, a kezük kötve van, pontosabban volt. A fél évvel ezelőtti politikai átrendeződés miatt ugyanis az egész csapatot menesztették.

Balról: Furu Árpád, Maksay Ádám és Gál Zsófia (Fotók: Szabó Tünde)

Gál Zsófia, a Korzo Egyesület művészettörténésze optimista álláspontot képviselt: tapasztalatai szerint a fiatalok körében egyre nagyobb az érdeklődés az épített örökség iránt, nagyon sok pozitív visszajelzést, bátorítást kapnak tevékenységeik során. Ha már sikerül a tudást és a lelkesedést átadni a fiataloknak, és kialakítani bennük a kötődést az épített örökséghez, nagyobb az esély az egész társadalom pozitív viszonyulására.

Furu Árpád szerint kihívást jelent, de sokat segít, ha a szakma prioritási listát állít fel, mely épületekért érdemes és kell harcolni. A kulturális örökség kérdése mindig az adott közösségek értékrendszerén múlik: ha egy romos ház vagy templom sorsa fontos a közösségnek, akkor könnyebb felhívni az illetékesek figyelmét is a beavatkozás szükségességére, mondta Furu Árpád.

Az unitárius egyház műszaki előadójaként izgalmas szakmai tapasztalat volt számára a Magyar utcai egykori püspöki rezidencia helyreállítása. A folyamatos pénzhiány miatt elhúzódó felújítás aprólékos munkára adott lehetőséget, aminek köszönhetően

rengeteg többletinformáció került napvilágra az épületről és lakóiról.

Egy késő középkori cserépkályha maradványai, Mátyás korabeli kerámiadarabok, egy Napóleon kori festett deszka és számos rejtett emlék – például csontok a konyháról – került elő. Ahol viszont nincs idő alaposan tanulmányozni és dokumentálni felújítás előtt az épületet, ott a helyreállítási munkákkal értékes információk, dekorációs részletek vesznek el. Az értékvesztés tehát látens módon a felújításokkal is zajlik, nem csupán a szemmel látható – és épp kiállított – pusztulás során – vonta le a következtetést Furu Árpád.

Maksay Ádám arról beszélt, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 600 templomából mintegy 300 számít műemléknek, és ezek közül 100 pusztulófélben van. Egy évtizeddel ezelőtt gondolták újra, hogy az egyház milyen elv szerint rendszerezze a veszélyeztetett templomokat, illetve a megszűnés szélére sodort gyülekezeteket, így összeállt egy tizenöt települést tartalmazó szűkített lista, melyre fokozottan odafigyelnek.

Balról: a házigazdák, Adorjáni Dezső Zoltán és Oláh Emese, valamint a kiállító Máthé János

A prioritási listát tehát ő is szükségesnek tartja, csakhogy szerinte senkinek nincs bátorsága felvállalni, hogy mely épületeket, templomokat mentsék meg, és melyeket hagyjanak pusztulni. A szakember nem titkolta: sokszor éppen a helyi gondnokok, presbiterek, hívek meggyőzése a legnehezebb, akik figyelmen kívül hagyják a szakemberek javaslatait, leverik a falképeket, cementeznek.

Maksay úgy vélekedett, alaposan dokumentálni kell a műemlékeket, hiszen bármikor fordulhat a kocka, és kerülhet pénz a felújításukra. Ebben az esetben hasznos lehet minden fotó vagy rajz.

A meghívottak és a közönség egyetértett abban, hogy a többféle módon értelmezhető törvények valamint alkalmazásuk körüli bonyodalmak sokat ártanak a műemlékek ügyének, és ezen csak a politikum tud változtatni. A kerekasztal-beszélgetésen szóba került az is, hogyan alakul át a város szövete,

a gazdasági és politikai érdekek hogyan feszítik szét Kolozsvár városképét.

Míg a magánszemélyek számára rendkívül nehéz egy-egy környezetvédelmi, műemlékvédelmi, illetve építészeti engedély megszerzése, addig a kellő hatalommal vagy megfelelő pozícióban dolgozó ismerősökkel rendelkező vállalkozók számára mindez gyerekjáték.

Nagyon sokan fütyülnek a törvények betartására, és engedélyek nélkül építkeznek, bontanak, újítanak fel.

A résztvevők szerint a háttérben látható toronyházak felépítését nem kellett volna engedélyezni

A szakértők szerint a nemrég többszöri konzultációk nyomán elkészült általános városrendezési terv korszerű, de elsősorban a gazdasági érdekeket veszi figyelembe, és nem műemlékbarát. Oláh Emese alpolgármester (aki 2012 óta tanácsosként az urbanisztikai bizottság tagja) szerint a terv bírálható, és bírálni is kell, de mindenképpen előrelépést jelent az 1999-es városrendezési tervhez képest. Az alpolgármester az együttműködés elmélyítését szorgalmazta a műemlékvédelmi szakemberekkel.

A beszélgetés végül mérsékelt optimizmussal zárult: az utóbbi években Kolozsváron társadalmi összefogás bontakozott ki a város és az ország jövőjét érintő fontos kérdésekben. Maksay Ádám úgy vélekedett: a verespataki bányaberuházás vagy a Szamos parti út bővítése elleni tüntetések azt mutatják, ébredezik az ifjúság, amely közbelép, ha kell. Ha hasonló energiát fordítanak a városképre, akkor sokat lehetne tenni a műemlékek védelméért.