// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Példátlan összefogással gyűlt össze a pénz Dóra műtétjére

// HIRDETÉS

Méghogy nincs emberség, segítőkészség a mai világban!

Ez egy csoda! - írta a Facebookon az egyik hozzászóló Aczél Dóra azon bejelentéséhez, hogy meglett a szükséges összeg újabb műtétjéhez. A számos társadalmi és jótékonysági projektben részt vevő nagyváradi nőnek mindössze hat nap alatt sikerült összegyűjteni az újabb bécsi beavatkozáshoz szükséges 28 ezer eurót.

Felhívását, hogy anyagi segítségre szorul, augusztus elsején este tette közzé, ezt százak osztották meg a közösségi portálon, sok sajtóorgánum, így a Főtér is beszámolt róla és számtalan csatornán indult gyűjtés. Egyházi és közösségi vonalon is folytak az adományokat, de volt, aki az általa készített képeket, tortákat vagy saját ruhatárát bocsátotta áruba azért, hogy segíthessen.

Még egy hét sem telt el és augusztus 6-án kora délután Dóra leállította a gyűjtést. „No more DONATIONS! Csak este tudom összesíteni az adományokat, de MEGVAN A TELJES összeg!” - írta. Az összesítésnél kiderült, hogy az adományok több mint tízezer euróval meg is haladják a szükséges összeget: 39.556 euró gyűlt össze.

Beigazolódott: Aczél Dórát sokan csodálják, sok embert megfogott segítőkészségével, közösségi tevékenységével, és őszinte, megrázó írásaival, melyekben betegségének történetéről számolt be napról-napra, lépésről lépésre. Kötetben a Koinónia kiadónál jelentek meg Fájdallam címmel, az első kiadás elfogyott, az újranyomást várják. Jelenleg a Nőileg magazinban publikál hasonlóan személyes hangvételű, őszinte jegyzeteket.

És miközben az elmúlt években számos közösségi, jótékony célra kalapozott pénzt, a saját műtétjére indított gyűjtés bebizonyította: neki is sokan akarnak segíteni. Dórát augusztus 15-én műtik Bécsben, az adománygyűjtésről blogján számolt be. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro