// 2025. június 17., kedd // Laura, Alida

Partirombolók: a parlament elhozná a házibulik alkonyát

// HIRDETÉS

Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.

Úgy tarja a jó öreg népi bölcsesség – legalábbis Kolozsváron –, hogy nincs az a jó házibuli, amit a járőröző rendőrök el tudnak cseszni. Ezt próbálja most zárójelbe tenni az a frissen elfogadott jogszabály-módosítás, amely minden eddiginél szigorúbb bírságokat ír elő a csendháborításért.

A képviselőház által döntéshozó kamaraként elfogadott törvény azt mondja, amennyiben a hivatalos csendórákban – 22 és 08 óra, illetve 13 és 14 óra között – feljelentenek a falakon, ablakokon kivágódó partik zaja miatt, akár 3000 lejig terjedő bírságot is a nyakunkba sózhatnak (ami egy komoly szilveszteri parti költségvetése is lehetne). 

   A tömbházakban kifüggesztett órarendek ellenére csak a törvényben rögzített csendórák számítanak. 

Mi több, amennyiben 24 órán belül a szomszédok másodszor is ránk küldik a rend őreit, a parti járulékos költsége már 3000 és 6000 lej között mozoghat. Nem beszélve arról, hogy a rendőrség akár 150 órás közösségi munkára is kötelezheti a házigazdát.

A felturbózott jogszabály egyetlen „kedves” cikkelye szerint a pénzbírságoknak csak a felét kell kifizetni, ha 15 napon belül lerendezzük.

Az új partitörvényt az államfőnek még alá kell írnia, ezt követően jelenik majd meg a Hivatalos Közlönyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix
Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
Krónika

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát
Főtér

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel
Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt
Krónika

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében
Székelyhon

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében

Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.

// még több főtér.ro
196 km/órával száguldozott Andrew Tate a román utakon
2025. június 07., szombat

196 km/órával száguldozott Andrew Tate a román utakon

EU-s forrásokat veszíthet Románia, ha az energiaszolgáltatók nem határozzák meg pontosan, mit jelent a kiszolgáltatott fogyasztó, továbbá arra figyelmeztet a Román Nemzeti Bank: gazdasági szempontból negatív megítélésünk lehet a hatalmas hiány miatt.