// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó
vegyesen

Parkolóhelyek miatt verekedett össze 12 ember, meleg lesz az ősz vége – vasárnapi hírmix

// HIRDETÉS

Emellett újabb angol nyelvű imázsfilmet tettek közzé Romániáról – nézze meg ön is!

Tucatnyi ember püfölte egymást a parkolóhelyek miatt egy bevásárlóközpont előtt

Mostanában mindannyian érzékeljük, hogy a koronavírus-járvány és a környező háborúk okozta stressz egyre nagyobb agressziót szül a közvetlen környezetünkben is. Vasárnap késő délután például egy bukaresti bevásárlóközpont parkolójában 12 ember kezdte el csépelni egymást. A konfliktus a parkolóhelyek miatt robbant ki, és odáig fajult, hogy az érintettek egymásnak estek és a kiérkező rendőröknek kellett őket szétválasztani. Az eset annyira súlyos volt, hogy hét ember megsérült, mi több, közülük hármat kórházba kellett szállítani. Az említett szupermarketben egyébként valami nagy akció lehetett, mert a rendőröket már egy órával korábban is kihívták ugyanabba a parkolóba. A riasztás oka akkor is egy parkolóhely miatt kitört veszekedés volt, ám akkor fizikai agresszióra legalább nem került sort. Igyanak több levendulateát, az nyugtat!

Itt egy újabb imázsfilm Romániáról. Önnek hogy tetszik?

Stefan Radu Oprea turisztikai miniszter vasárnap tette közzé a harmadik olyan imázsfilmet Romániáról, amely a BBC brit tévécsatorna számára készült. A minisztérium október 15. és november 15. között a BBC televízióban népszerűsíti Romániát mint turisztikai célpontot. A harmadik videó címe Ősz, és az évszaknak megfelelő képsorokat mutat be az ország különböző tájegységeiről. A festői hegyek, a színes, hulló falevelek mellett kukoricát, diót, krumplit, szőlőt szedő, mustot és pálinkát készítő falusiak láthatók az egyperces filmen, miközben egy úriember versbe szedve narrálja a képsorokat angol nyelven. A félkész autópályák, a nyomornegyedek és a lepukkant kórházak valamirét nem kerültek be az alkotásba. Alább megnézheti a videót, kommentben pedig leírhatja, mi a véleménye róla.

Meleg lesz az ősz vége, de sok lesz az eső

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint az ilyenkor megszokottnál melegebb lesz a következő négy hétben. A következő egy hét során különösen az ország nyugati és délkeleti régióiban lesz meglepően meleg az évszakhoz képest, de november 27-ikéig alapvetően az egész országban magasabbak lesznek a hőmérsékleti értékek, mint ami az ősz végére egyébként jellemző. Emellett végig bőséges csapadékra lehet számítani, november 13-a és 20-a között például a szokottnál is több eső lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Székelyhon

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap