// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Pár órával a hatóságok házkutatása előtt meglógott a százkarú polip aradi feje

// HIRDETÉS

Sovány vigasz, hogy tűzpiros Ferrariját hátra hagyta, amit a rendőrség azonnal le is foglalt.

Nem kevesebb mint 157 házkutatást tartottak kedden a szervezett bűnözés elleni igazgatóság (DIICOT) ügyészei Aradon és környékén, illetve további nyolc romániai megyében. Ez a szám is mutatja, hogy egy meglehetősen kiterjedt bűnhálózatot igyekeznek felszámolni, melynek legalább száz tagja lehet csak országban, ezen kívül pedig

nemzetközi leágazásai lehetnek.

Az ügyészek szerint a bűnbanda 2017-ben alakult Aradon, majd rövid időn belül Ukrajnából, Szerbiából és Moldovából beszerzett cigit kezdtek el nagy tételben csempészni az országba. Ehhez külföldi – szerb, ukrán és moldovai – szállítócégeket használtak fel, többek között faszerkezetek vagy tésztafélék közé rejtve a csempészárut, melyet a közvetítők raktárhelyiségeiben pakoltak le.

A bűnbanda tagjai innen szórták szét a cigit az országban, de a határokon túlra is jutott belőle, Nagy-Britanniába, Németországba, Franciaországba és Olaszországba. Csak az angol hatóságok eddig 10 millió fontra becsülik a lefoglalt vámköteles áru után ki nem fizetett adó összegét. Nem csoda, hogy a nyereségből

a bűnbanda feltételezett aradi fejesének, Cosmin Mladinnak luxus sportautókra is futotta.

Sajtóértesülések szerint Mladin két órával a házkutatás előtt már tudott arról, hogy a DIICOT meg fogja látogatni, így hajnali négykor, néhány alaposan megpakolt szatyorral együtt elhagyta az otthonát, és nyom nélkül felszívódott. Maldin neve felmerült a május végi aradi autórobbantás ügyében is, melynek halálos áldozata egy évtizedek óta ismert és sikeres vállalkozó, a 66 éves Ioan Crișan volt. Mladinról még

a tényfeltáró újságírók is csak névtelenül voltak hajlandóak nyilatkozni a robbantás után.

Az, hogy szabadon megléphetett a hatóságok orra elől, elég sok kérdést vet fel. Sovány vigasz, hogy tűzpiros Ferrariját már nem tudta magával vinni, így azt a nyomozók lefoglalták és az Arad megyei rendőrség udvarára szállították…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro