// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Paşcan válasza Szilágyinak: a magyarok másodrangú polgárnak tekintik az erdélyi románokat

// HIRDETÉS

Marius Paşcan Maros megyei képviselő sajátos világértelmezésről tett tanúbizonyságot annak kapcsán, hogy Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az autonómiáról szóló párbeszédre szólítja Klaus Iohannis államfőt.

A magyar közösségnek címzett válogatott rágalmakkal válaszolt Szilágyi Zsolt EMNP-elnök Klaus Iohannis államfőnek címzett, az autonómiáról szóló párbeszéd elkezdésére szólító levelére Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) magyarellenes kirohanásairól hírhedt Maros megyei képviselője.

Paşcant a Mediafax hírügynökség szólaltatta meg a Szilágyi által az államfő kedden esedékes székelyföldi látogatása alkalmából elküldött nyílt levele kapcsán.

A román politikus szerint Szilágyi felvetése „gorombaság”, ráadásul úgy véli: Erdélyben valójában a magyarok nyomják el a románokat.

„Ez egyszerűen gorombaság, és ha lefordítjuk, amit ez a Szilágyi Zsolt mond, akkor azt üzeni az elnöknek: Tolvajok és korruptak vagytok, mi pedig párbeszédre hívunk benneteket, vagyis még logikai törés is van benne. Egyrészt sérteget, a legkevésbé sem hízelgő címkéket aggat, aztán párbeszédre szólít. (…) Ha egyszer korruptak, bűnözők és destruktív politikát folytatnak, hogyan lehet őket párbeszédre hívni? Még magát Románia elnökét is ezen fővárosi érdekszövetség tagjának tekinti, mivel az elnök is a fővárosi románokat képviseli a Cotroceni-palotában”

- fogalmazott Paşcan annak kapcsán, hogy Szilágyi szerint Erdély korrupt és nem hatékony hatalmi központnak tekinti Bukarestet.

A román honatya szerint az EMNP, az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács időről időre feltámasztja az autonómia ügyét, mivel szerinte egyetlen, közös céljuk van: Románia „etnikai enklávékra” történő felszabdalása. „És időről időre fölmerül ez a területi igényeken alapuló, idegengyűlölő kérés” - tette hozzá  Paşcan.

A politikus azt vizionálja, hogy Maros megyében a magyarok és a románok azonos jogokat élveznek, de inkább a románok kerülnek olyan helyzetbe, hogy a magyarok másodrendű állampolgárnak tekintik őket. „A magyar pártok, az EMNP és az RMDSZ politikája arra irányul, hogy etnikai alapon különválasszák a gyerekeket. Arra tanítják őket, hogy különválasztva éljenek, és azt mondják nekik, hogy felsőbbrendűek. (…) Elszigetelődnek, hogy el ne kapjanak valamilyen etnikai fertőzést együtt tanulva és közös tiszteletet tanúsítva egymás iránt” - vázolta az erdélyi magyar-román viszonyra vonatkozó elképzeléseit Marius Paşcan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro