// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Öveket becsatolni, itt az új helyesírási szabályzat!

// HIRDETÉS

Megjelent ugyanis a Magyar Helyesírás Szabályainak várva várt tizenkettedik kiadása. Magunk sem tudjuk még eldönteni, hogy egyszerűbben vagy bonyolultabban írunk majd.

Régóta „lóg a levegőben” a  magyar helyesírási szabályzat megváltoztatása, aztán a napokban meg is jelent a Magyar Helyesírás Szabályainak új, tizenkettedik kiadása, amely alapvető változtatásokat nem tartalmaz ugyan, helyenként mégis próbára teszi a nyelvérzékünket és eddigi tudásunkat. Maga az új helyesírási szabályzat szeptember harmadikától lép érvénybe, viszont 2015 és 2016 szeptembere között a 11. és a 12. kiadás egyaránt érvényes lesz, vagyis marad némi időnk a mentális átállásra.

Az Akadémiai Kiadó által megjelentetett kötet előszavában a szerkesztők rögzítik, hogy a nyelv és a nyelvről alkotott felfogás változását a helyesírási szabályzatnak is követnie kell, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága ezért látta szükségesnek, hogy áttekintse és megújítva közzétegye a magyar helyesírás szabályait tartalmazó kötetet.

A bizottság nem tartotta észszerűnek (korábban ezt 'ésszerű'-nek írták) az írásrendszer nagyobb mérvű átalakítását, és megítélése szerint a beszélőközösség sem igényelt nagyobb mérvű változásokat.

A nagyobb rugalmasságra való törekvés célját szolgálja a szabálypontokban szereplő kivételek számának csökkentése, a példaszavak esetében listák közlése, valamint egyes szabályok alkalmazásának választhatóvá tétele.

Az ingadozó kiejtésű h végű szavak -val, -vel és -vá, -vé ragos alakjait ezentúl kétféleképpen lehet írni, nem kötelező az elseje, elsejei szóalakok számjegyes írásakor a j-t kiírni, ahogy megengedőbb a szabályzat a három szóból álló, hat szótagnál hosszabb szavak kötőjelezésével és a bizottságok, rendezvények nevének írásával kapcsolatban is. A dátumok írása például így egyszerűsödik: „1. vagy 1-je, 1-én vagy 1- jén, 1-ig vagy 1-jéig stb. Az elseji vagy elsejei szóalak számjeggyel írva: 1-i vagy 1-ji vagy 1-jei.” Úgyhogy tessék választani!

Nem változott az a szabály, mely szerint a toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos magánhangzó kettőzött betűre egyszerűsödik (például orral), tulajdonnevek esetében azonban már nem lesz érvényesíthető (Mariann-nal, Tallinn-nak, Szerelmes szonett-tel).

Bizonyos közszavak (például Alperes, Eladó, Szerző) ezután nagybetűvel kezdhetők hivatalos iratokban.

Bizonyos tárgynevek – nemzeti ereklyék, járművek, hangszerek, fegyverek, drágakövek – jellemzője ezentúl a nagy kezdőbetűs írás.

A legfőbb változások egyike, hogy a tulajdonnevek toldalékolásában a képzőszerű utótagokat (-fajta, -féle, -szerű) nem úgy kell írni, mint a képzőket, hanem úgy, mint az összetételi utótagokat, az ésszerűt – mint utaltunk rá fennebb (vagy fentebb?) – felváltja például az észszerű.

Megújult a szabályzathoz csatolt szótár is, amelynek anyaga a legutóbbi kiadáshoz képest 8000 új szóval bővült, míg az időszerűtlenné vált elemek kimaradtak.

Az Index egy korábbi cikkében alaposan összefoglalta és lajtromba szedte a várható legfontosabb változásokat. Maradva a szóalakok régi és új változatainál, mindenképp a szívünket melengeti, hogy a leírva eléggé életszerűtlennek tűnő 'satanizmus'-t, 'samanizmus'-t, 'sarlatanizmus'-t ezután felváltja a 'sátánizmus', 'sámánizmus' és 'sarlatánizmus', de a 'nagyra törő' immár 'nagyratörő' lesz, a 'tenyérbe mászó' pedig 'tenyérbemászó', a 'szabad vers' meg 'szabadvers' formában lesz használatos.

Alig várjuk, az új szabályzat szerint a 'transzilvanizmus' vagy a 'transzszilvanizmus' a helyes és ésszerű (azaz észszerű) alak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.