Hihetetlen, de tényleg ennyit követelnek rajtuk.
Hihetetlen összegű, 701 ezer eurós kártérítést követel három romántól egy belga galambtenyésztő, akitől ötven galambot loptak el még évekkel ezelőtt.
A bűncselekmény még 2016-ban történt a belgiumi Ranst városában. Az elkövetőek azonban emberükre akadtak: a tenyésztő ugyanis rendőrtiszt, aki hobbiból értékes fajgalambokat tenyészt, és jól ismert a nemzetközi galambászközösségben.
Az ellopott galambok között volt egy Iron Lady Ellie nevű példány is, amelynek ugyan semmi köze Hosszú Katinkához, viszont ettől függetlenül 200 ezer euróra becsülik az értékét.
A tolvajok egyébként annyira pofátlanok voltak, hogy még a tenyésztő biciklijét is ellopták – vélhetően azért, hogy azzal könnyebben elszállíthassák a galambokat.
A tulajdonos persze azonnal feljelentést tett, kollégáival egyetemben pedig végül egy romániai szálra bukkantak.
A román rendőrség ennek nyomán három gyanúsítottnál tartott házkutatást, de nem találták meg a galambokat. Helyette viszont megtalálták egy holland tenyésztő madarait, valamint egy, a belgiumi Lokerenből még 2012-ben ellopott példányt.
A lehallgatott telefonbeszélgetéseik alapján azonban alapos a gyanú, hogy a belga rendőr irtózatosan értékes galambjait is ők lopták el, egyik beszélgetésükben ugyanis arról volt szó, hogy a nyomozásról értesülve idejében máshova vitték a szárnyasokat.
A tenyésztő ügyvédje szerint ügyfelét azét érte ekkora kár, mert az értékes galambok ellopásával tönkretették a pároztatási programját. Márpedig egy díjazott galamb fiókái hatalmas összeget érnek – a nagyságrend elképzelhető az alapján, mennyire taksálják a jó kiállású Iron Lady Ellie-t.
Az ügyvéd két év börtönt és kártérítési kötelezettség kiszabását kérte a román gyanúsítottakra, akik azonban tagadják bűnösségüket.
Kérdés, hogy a bíró mennyire bizonyul majd galamblelkűnek.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.