// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
köz és vélemény

Ötezer alatt maradt az esetszám, de néhány héten belül napi több tízezer esetről szólhatnak a jelentések

Az omikron variáns ugyanis rohamosan terjed.

Bár a korábbi napokhoz képest kevesebb új koronavírus-fertőzöttről érkezett vasárnap jelentés, az újonnan diagnosztizált esetek száma így is nagy: 4712 teszt lett pozitív. Egyelőre úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány ötödik hullámát okozó omikron vírusvariáns valamivel „szelídebb” az elődjénél, a deltánál: az elhunytak száma viszonylag alacsony, 14. A halottak közül 13-an oltatlanok voltak. A kórházban kezelt fertőzöttek száma 2565, közülük

408 súlyos állapotú beteget intenzív osztályon kezelnek.

A MedLife magánklinika-hálózat egyébként a saját vizsgálatai alapján arra számít, hogy az omikron variáns soha nem látott mértékben robbantja majd be a járványt. A becslések szerint két hét múlva akár napi 50 000 eset is lehet hivatalosan – ami csak a töredéke a valós számnak, ami a klinika szakértői szerint akár napi 250 000 is lehet. Ez pedig gyors tömeges immunizáláshoz vezethet, így

február elején már csökkenésnek indulhat az új esetek száma.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy ilyen magas esetszám mellett mekkora nyomás nehezedik majd az egészségügyi rendszerre – az eddigi vizsgálatok alapján az omikron kevésbé súlyos megbetegedést okoz, azonban ez elsősorban a nagyobb átoltottsággal rendelkező országok tapasztalata. Vagyis a legjobb védekezés továbbra is az oltás.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro