// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

OTDK: több a határon túli, de az erdélyieknek nehezebb

// HIRDETÉS

Rövid idő alatt háromszor annyi határon túli diák jelentkezett az OTDK-ra. Pedig az erdélyieknek még egy plusz szűrőt is le kell küzdeniük.

Öt év alatt megháromszorozódott azoknak a romániai egyetemeken tanuló diákoknak a száma, akik tudományos dolgozataikkal eljutnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) – jelentette ki Kolozsváron Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke, a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) program szakmai vezetője (képünkön).

Weiszburg Tamás szerint ez annak a megállapodásnak a következménye, amelyet éppen öt évvel ezelőtt írtak alá Kolozsváron a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozásának segítésére. Az azóta eltelt időszak eredményeit egy kétnapos fórum keretében vették számba Kolozsváron.

A tanácskozáson az együttműködés továbbfejlesztésének a lehetőségeiről is tárgyaltak, és próbálták összehangolni az álláspontokat a szerződés 2016 tavaszán esedékes megújításához. Amint a fórum végén tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a vita a nézetkülönbségeket is felszínre hozta.

Az OTDT magyarországi vezetői azt szerették volna, ha Erdélyben is országos tanácsot hoznak létre a különböző egyetemek szakemberei, amiként ez Felvidéken már megtörtént.

„Megértettük, hogy ez most nem fog tudni megalakulni, sok szereplő ugyanis úgy ítéli meg, hogy ez nem fontos, vagy nem aktuális" - magyarázta Weisburg Tamás.

A Magyarország határain túlra is kiterjesztett tudományos verseny rendszerében megmutatkozó egyenlőtlenségeket Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora sérelmezte. A rektor méltánytalannak tartotta, hogy egy magyarországi egyetem hallgatója az egyetem házi versenyéről egyenesen az országos szakaszra juthat, míg a Sapientia hallgatóinak a házi verseny után egy erdélyi versenyen is meg kell mérettetniük magukat ahhoz, hogy a magyarországi OTDK-ra jussanak.

A magyarországi tehetséggondozási rendszer erdélyi leágazásának egyébként az a sajátossága, hogy itt a magyar diákszervezetek a szervezők. Ezáltal vonhatók be ugyanis a román tannyelvű egyetemek magyar hallgatói is a mozgalomba.

Mezey Barna, az OTDT alelnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a Magyarországon hatvan éve meghonosodott tehetséggondozó rendszernek fontos szerep jut a 21. században is, amikor az tapasztalható, hogy a világ egyetemein egyre fiatalabb oktatók jutnak professzori címhez. Hozzátette, a Tudományos Diákköri Konferenciák kiválogatják azokat a diákokat, akik majd doktori képzésre jelentkezhetnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro