A DNA már vizsgálja, milyen keretek között szerezték be Raed Arafaték az életmentő berendezéseket.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) érdeklődését is felkeltette a belügyminisztérium alá tartozó katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) egyik beruházása, miután kiderült, hogy négy méregdrága életmentő berendezés 2017 óta kihasználatlanul áll, legfeljebb a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmával veszik elő, hogy felvonultassák a hadsereg speciális járműveivel együtt. A hiperbár oxigénterápiát biztosító kamrák darabja 1,2 millió euróba került, ehhez képest négy év alatt mindössze két bevetésen voltak jelen, anélkül, hogy hasznukat vették volna a tényleges életmentésben.
A bukaresti sajtó szerint a DNA ügyészei november elején kérték ki a beruházás dokumentumait, forrásaik azt sugallják, hogy Raed Arafat katasztrófavédelmi főfelügyelő a DNA korábbi nyomozásait a volt amerikai nagykövet, Adrian Zuckerman révén állíttatta le – ezt az információt az érintettek határozottan tagadják. Az IGSU közleményben reagált a sajtóban megjelent vádakra, elismerve, hogy a DNA postán igényelte az egyébként német gyártású keszonkamrák beszerzésének iratait, szó sincs azonban arról, hogy a „rajtaütöttek” volna a hatóságon, ahogy a lap fogalmazott.
A források azt is állították, hogy az állam évi 45 ezer eurót költ egy kamra karbantartására, az összeg nagyságrendjét egy magasnyomású terápiával foglalkozó orvos-vállalkozó is megerősítette, az IGSU viszont 20 ezer eurós költségről beszél.
A lényegen ez aligha változtat valamit: az IGSU befektetett 5 millió eurót olyan berendezésekre, melyeket négy év alatt egyetlen páciens sem vehetett igénybe, pedig 13 sürgősségi orvost és 5 tűzoltót még speciális kiképzésben is részesítettek az olasz haditengerészet közreműködésével.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.