Ha egyszer a szállodák drágák.
Augusztus a szabadságolások és a tengerparti nyaralások időszaka, és ez meg is mutatkozik a Fekete-tenger romániai partszakaszának legnépszerűbb üdülőtelepén, Mamaián.
Ahol ilyenkor turisták tömegei töltik meg a szállodákat és a panziókat, illetve az egyéb szálláshelyeket – valamint a parkolókat.
A helyi sajtóban ugyanis több olyan esetről is beszámoltak, amikor a lubickolni érkező turisták úgy spórolták meg a borsos szállodai költségeket, hogy egyszerűen az autójukban „szálltak meg.”
Ez egy nagyobb furgon rakterében még nem is annyira ördöngös dolog, hiszen ha kényelmesen berendezik, ott egy család egész jól elfér.
Készült azonban felvétel személyautó csomagtartójában alvó turistáról is – ez azért már keményebb élmény lehet, de hát minden szenvedést megér, ha az ember a nyári hőségben a tenger habjaiban megmártózva hűsölhet egy kicsit.
És van, akinek még autó sem kell: olyanok is akadtak, akik a parkoló autó mellett, az édes anyaföldön vetettek kényelmes ágyat.
Mert a tenger jelentette élményért semmilyen áldozat nem túl nagy.
Főleg, ha még spórolni is lehet.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Tulceán évekig lobogott az orosz zászló a városközpontban, most a külügyminisztérium kérésére leszedték. A mezőméhesi gyilkost közel egy hónapja nem találják, állítólag önkénteseket is toboroznak a keresésre.

Emil Boc szembemegy a Bolojan-kormány költségmegszorításos intézkedéseivel... nem is akárhogy. A Kis-Küküllő sótartalma újból magasabb.

… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.