// 2026. április 29., szerda // Péter

Összekeverték egy fiatalember vakcináit, s még bizonylatot sem kapott, mert csalni kellett volna

// HIRDETÉS

Hajmeresztő történetet osztott meg egy cukorbeteg jelentkező, akit azzal próbált megnyugtatni az oltóközpont orvosa, hogy az ilyen tévedések elő szoktak fordulni. Szép.

Csúnyán elbántak egy cukorbeteg fiatalemberrel az egyik bukaresti oltóközpontban, akinek tévedésből a Moderna által gyártott emlékeztető oltást adták be, pedig előzetesen a Pfizer/BioNtech-féle vakcinát kapott.

Alin-Alexandru Ionescu a Facebook-oldalán számolt be a felháborító esetről: azt írja, már startból gyanús volt, hogy a helyszíni bejelentkezéskor meg sem nézték az első oltáskor kiállított bizonylatát, amin persze szerepel, hogy február 24-én Pfizert kapott.

Az asszisztensnők persze utólag rájöttek, hogy elcseszték a dolgot, be is pánikoltak rendesen, erre behívták az orvost, aki azzal próbálta megnyugtatni a szerencsétlenül járt jelentkezőt, hogy semmi baja nem lesz, az ilyesfajta tévedések meg amúgy is elő szoktak fordulni, nem ő az első, aki így jár!!!

Ettől aztán biztosan megnyugodott. Ja, nem!

De itt még nincs vége: az orvos közölte, hogy ebben a formában nem tudják kiállítani a második oltási bizonylatot, mert a rendszerbe nem lehet így bevezetni a dolgot, de van egy ötlete: ha beírhatják, hogy mégis Pfizert kapott, akkor lesz papír is.

A vége az lett, hogy a fiatalember végül bizonyítvány nélkül távozott az oltóközpontból, mi pedig kíváncsian várjuk, lesz-e következménye ennek a történetnek.  Egy hasonló esetről egyébként korábban mi is beszámoltunk, akkor az asszisztensnőt ki is rúgták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro