// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Összeférhetetlenséggel gyanúsítják Markó Attilát

// HIRDETÉS

Mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vezetőjeként olyan szervezettel írt alá támogatási szerződést, amelynek maga is tagja volt.

Újabb ügy miatt került a román hatóságok figyelmének középpontjába Markó Attila: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) csütörtökön kiadott közleménye szerint összeférhetetlenséget állapított meg  volt RMDSZ-es képviselő esetében, amely még abba az időbe nyúlik vissza, amikor a kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát vezette államtitkári rangban.

Az ANI szerint a most ingatlan-visszaszolgáltatásokhoz kapcsolódó visszaélések gyanúja miatt nemzetközi körözés alatt álló, vélhetően Magyarországon tartózkodó volt honatya az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjeként négy szerződést és egy kiegészítő dokumentumot írt alá a kormányfőtitkársághoz tartozó hivatal, valamint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete között, amelynek ő maga is tagja volt. A szerződések a jogászegyesület által kidolgozott projektek vissza nem térítendő finanszírozásáról szóltak. A közlemény szerint a projekteket elbíráló bizottság elnökeként olyan dokumentumokat írt alá, amelyek a szerződések alapjául szolgáltak.

Az ANI szerint Markó maga is haszonélvezője volt a projekteknek, mivel az egyesület tagjaként részt vett az etinumközi hivatal által finanszírozott szakmai képzéseken.

A feddhetetlenségi ügynökség szerint ezzel megszegte a 161/2003-as törvényt, amely szerint a kormány tagjai és a kormánynak alárendelt intézmények munkatársai nem adhatnaak ki olyan jogszabályokat vagy rendeleteket, illetve nem vehetnek részt olyan döntésekben, amelyek nyomán ők maguk, házastársuk vagy valamely elsőfokú rokonuk anyagi haszonra tesz szert.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap