// 2026. november 7., szombat // Rezso

Orvosi vizsgálatnak álcázta a szexuális zaklatást egy bukaresti áldoktor

// HIRDETÉS

Legalább négy kiskorú fiút zaklathatott.

Ha már kezdtük volna elfelejteni, hogy Románia az áldokik Mekkája, ahol nem nagy kunszt orvosként praktizálni mindenféle képesítés nélkül, akkor itt van egy újabb megdöbbentő eset, mely emlékeztet arra, hogy legyünk óvatosak, milyen szakemberhez fordulunk. A bukaresti rendőrség csütörtökön őrizetbe vett egy 37 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy orvosnak adva ki magát szexuálisan zaklatott kiskorúakat – mindezt a járványhelyzet közepette.

„Dr. Koman”, ahogy nevezte magát, azért bukhatott le, mert az egyik szülő szeptember végén megjelent a rendőrségen a kisfiával, aki azt állította, hogy egy orvos molesztálta. Egy másik fiú kísérte el az úgynevezett orvosi rendelőbe, ahol a gyanúsított orvosi vizsgálat címszó alatt intim helyeken fogdosta.

A nyomozás során további három áldozatot azonosítottak be. Kihallgatásuk során kiderült, hogy a fehér köpenyt viselő gyanúsított mindannyiukkal elhitette, hogy orvos, és csak vizsgálatot végez, miközben szexuálisan zaklatja őket. A rendőrök átkutatták a férfi lakását, ahol bélyegzőket, különböző orvosi eszközöket, köpenyt találtak, ugyanakkor olyan hamis dokumentumokat is, melyek állítólagos orvosi végzettségének igazolására szolgáltak. Mindezek alapján szexuális zaklatás, nemi erőszak, valamint engedély és képesítés nélküli hivatásgyakorlás miatt emelhetnek vádat ellene.

A férfit 2013-ban már letartóztatták csalás miatt, a hatóságoknak tudniuk kellett volna, hogy orvosnak adja ki magát. Akkor a SMURD-nak gyűjtött adományokat, melyek persze soha nem jutottak el a rohammentősökhöz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro