Răzvan Rotaru minden bizonnyal hiányzott, amikor a szubszidiaritásról szóló leckét adták le. Vagyis azt, hogy minden döntést a döntés érintettjeihez legközelebbi szinten kell meghozni.
A helyi autonómiáról szóló népszavazás kiírását kéri az államfőtől egy Botoşani megyei szociáldemokrata párti képviselő, Răzvan Rotaru, aki egyben a magyar parlamenti képviseletet is szeretné felszámolni.
Rotaru azt követően fordult igénylésével Klaus Iohannishoz, hogy hétfőn az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló közös állásfoglalást írt alá.
„Elérkezettnek látom az időt arra, hogy intézményesen reagáljunk erre, és
amellyel évről évre előállnak azok, akik a romániai magyarok képviselőinek tartják magukat. Úgy vélem, azonnal el kell indítani az eljárást egy, a helyi autonómiáról szóló referendum megszervezésére, amelyen azonban minden romániai és az ország határain kívül élő román állampolgárnak részt kell vennie, nemcsak a bizonyos megyékben élőknek, ahogyan azt egyes politikusok szeretnék" - írja sajtóközleményében Rotaru, hozzátéve, hogy a népszavazás eredményéről szóló határozatot elfogadja majd a parlament, végérvényesen lezárva ezzel az önrendelkezés témáját.
A PSD-s képviselő szerint a következő kérdésekre kellene válaszolnia a lakosságnak a referendumon: „Egyetért-e a Romániában élő magyar nemzetiségű állampolgárok területi, helyi, illetve kulturális autonómiájával?", illetve „Egyetért-e azzal, hogy töröljék el az országos szinten megállapított 5 százalékos parlamenti küszöböt, és bevezessék azt, hogy
Ez utóbbi egyértelműen a magyar parlamenti képviselet ellehetetlenítésére irányul, hiszen a magyarok számaránya a Kárpátokon túli, óromániai megyék egyikében sem éri el az 5 százalékot.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Biró Zsolt MPP-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök által hétfőn aláírt állásfoglalás szerint regionális autonómiát kívánnak megvalósítani a tömbben élőknek, illetve önkormányzati autonómiát a magyar többségű településeknek. A székelyföldi területi autonómiát annak történelmi határai között, autonóm régióként képzelik el, az erdélyi magyarok több mint egyharmadának otthont adó Partium történelmi régió számára pedig sajátos, kétnyelvű-közigazgatási jogállást óhajtanak kialakítani - áll a dokumentumban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.