// 2026. március 21., szombat // Benedek

Oroszország beszólt a román védelmi miniszter rakétás bakija kapcsán

// HIRDETÉS

A Nagy Tesó nyilván nem esett hanyatt a baki miatt. De azért felemelte a mutatóujját. És ez felér egy ballisztikus rakétával.

Amint arról beszámoltunk, Mihai Fifor román védelmi miniszter a minap alaposan elszólta magát. Azt találta mondani, hogy a deveselui NATO-támaszponton ballisztikus rakéták vannak. Aztán persze gyorsan megmagyarázta, hogy á, dehogy, nem is úgy kell érteni, ahogy mondta, hanem pont másképp.

Eltelt pár nap, és a bukaresti orosz nagykövetség Facebook-oldalán megjelent egy közlemény. Röviden összefoglaljuk a lényeget. A nagykövetségen egyrészt meglepetéssel tapasztalták azt a hisztit, amelyet Fifor úr „nem helyénvaló” kijelentések keltettek Romániában. Az orosz fél úgy ítéli meg, hogy a hisztinek markáns „belpolitikai aromája” van. No comment, mondják erre az oroszok, ez Románia belügye.

És most jön az a rész, amelytől bármely román politikai vezérnek nyugodtan égnek állhat a haja, ha van neki. Ugyanis az oroszok sajnálatukat fejezik ki arra vonatkozóan, hogy Bukarestben továbbra is „struccpolitikát” folytatnak a legfőbb idevágó vonatkozással kapcsolatban. Ami a következő: az amerikai rakétaelhárító rendszerek romániai jelenléte nem csak, hogy felborítja a globális stratégiai egyensúlyt, de potenciális fenyegetést is jelent Oroszország nemzeti biztonságára nézve.

Putyin elnök még 2016-ban világosan megmondta: a rakétavetőkre könnyű támadó rakétákat helyezni. Egyáltalán nem nehéz egy rakétát kicserélni egy másikkal. Erre még a románok is rájönnek. (Juj!) Eddig a románoknak fogalmuk sem volt arról, milyen érzés, ha tűzvonalban vannak. Nos, a jövőben lesz fogalmuk, ugyanis Oroszország olyan lépésekre kényszerül, amelyek szavatolják a saját biztonságát. Válaszként, persze. Mert Oroszország sose lép elsőként.

Nos, nem hisszük, hogy akad olyan politikai vezér, aki repesve olvas egy ilyen üzenetet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro