Befolyással üzérkedett és zsarolt Mircea Govor a korrupcióellenes ügyészek szerint.
Korrupció gyanúja miatt szerdán este 24 órára őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mircea Govort, a Szatmár megyei közgyűlés szociáldemokrata párti (PSD) elnökét.
Govort befolyással üzérkedéssel és zsarolással gyanúsítják, az ügyészek szerint ugyanis közbenjárt az adóhatóság (ANAF) országos vezetőinél annak érdekében, hogy saját embereit neveztesse ki a megyei adóhivatal élére. A DNA közleménye szerint mindez még 2013 nyarán történt, célja pedig az volt, hogy egyrészt a saját, illetve családtagjai cégei számára „védettséget” szerezzen, másrészt hogy a saját maga, illetve pártja számára is előnyöket csikarjon ki. Emellett a csalásellenes hatóságnál is megpróbálta elhelyeztetni az egyik emberét, ez azonban nem jött össze.
Govor egyúttal még 2010-ben megzsarolt egy ügyvédet, mondván: egy helyi lapban megszellőzteti azokat az állítólag szabálytalanul megkötött szerződéseket, amelyeket ügyvédi irodája bizonyos intézményekkel kötött, ha nem jár közben annak érdekében, hogy egy általa pártfogolt üzletember cége nyerjen az ügyvédi iroda által képviselt intézmények által kiírt pályázatokon.
Emellett ugyancsak az újságban való befeketítéssel fenyegette meg Szatmárudvari polgármesterét, hogy egy, az önkormányzat által kiírt uniós pályázaton az általa pártfogolt üzletember cégét hirdesse ki győztesnek.
De még nincs vége: a területi munkaügyi felügyelőség egyik vezetőjét is arra kényszerítette, hogy járjon közben az általa pártfogolt cégek érdekében, és az ellenőrök hagyják békén őket.
A DNA saját otthonából állította elő kihallgatásra Govort, akinek esetében 30 napos előzetes letartóztatást kér az illetékes bíróságtól.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.