// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Orbán: nagy siker a nemzetegyesítés

// HIRDETÉS

A magyar miniszterelnök a Máért ülésén köszönetet mondott az anyaország melletti kiállásért. És a romániai választásokról is beszélt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint Magyarország ma már „egy győztes csapathoz tartozik", mert míg korábban megbélyegzett, kiszorított, kritizált ország volt, addig mára „hirtelen" a magyar politika „a győztesek politikája lett".

A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban értékelte kormánya munkáját. Úgy fogalmazott, ma már szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett, pedig az elmúlt években ez egyáltalán nem volt így.

Orbán Viktor köszönetet mondott a határon túli magyarok vezetőinek, hogy az elmúlt években „az ellenszél ellenére" is „bátran és tiszta szívvel" kiálltak az anyaország kormányának politikája mellett.

A gazdasági válság kezelésének a magyar kabinet által választott módját - vagyis, hogy a teljes megújulás mellett döntöttek, és munkaalapú társadalmat építettek ki -, sikeresnek minősítette, megjegyezve: a populista jelző nem állja meg a helyét, mert „olyan populizmust még a világon nem láttak", amely államadósság-csökkentéssel, a hiány leszorításával és gazdasági növekedéssel jár.

Beszélt arról is, hogy

Magyarország külpolitikai elszigeteltsége - bár „sokan dolgoztak rajta" - nem következett be,

mert a magyar külügyminisztérium stílust váltott - és ma már megvédi a magyar érdekeket -, a magyarság a határon túl sem hagyta magát, és mert más országokban is hasonló változások indultak meg, mint itt.

Úgy összegzett, hogy a „fekete botrányból" mára fősodrú politika lett a nyugati világban.

A kormányfő előadásában az elmúlt hat év legnagyobb sikerének nevezte a nemzetegyesítést, amit a külhoni magyarsággal közösen valósítottak meg.

Úgy fogalmazott: 100 évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet egyes részei egymásra találtak, és a magyar-magyar együttműködés napi gyakorlattá vált.

A résztvevők előtt beszámolt arról, hogy 860 ezren adtak be honosítási kérelmet, és eddig több mint 810 ezren tettek állampolgársági esküt, a diaszpórában pedig 100 ezer állampolgársági megállapítás történt. A kishitűségre semmi ok - értékelt.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Szerinte jó példa erre a Székely Mikó-kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek, valamint a korrupcióellenes harc álcájában" zajló hadjáratok az erdélyi magyarság vezetői ellen.

Az unió nemzetiségek jogaival összefüggő szabályai éppúgy halott betűk, mint a trianoni diktátum erre vonatkozó részei voltak

- fogalmazott.

Kitért a bevándorlásra is, amelyet úgy kommentált, hogy egy „altalajcsere-kísérlet" zajlik, vannak ugyanis olyan európai erők, amelyek ki akarják cserélni az európai közélet „altalaját". A modern kori népvándorlást „belülről" is segítik, mivel biztosítanák az ide tartó néptömegek beutaztatását - fűzte hozzá.

A kormányfő szerint szellemi zűrzavar uralkodik a nyugati világban, amit jól mutat a Fidel Castro volt kubai vezető halála utáni „abszurd helyzet", Castro „mentegetése", „a valóság elhazudása". Ez a balliberális világrend összeomlásának jele, a „68-as álmodozók közül kikerült" európai elit tagjai ugyanis még mindig nem értik, milyen volt „a szocialista és a kommunista rögvalóság" Európában vagy Kubában - fogalmazott.

Még nagyobb baj szerinte, hogy ennek az elitnek egy része hisz is abban az „álomvilágban", amit a szocializmushoz és a kommunizmushoz kötött. Ez az oka annak - folytatta -, hogy Brüsszelben sokan a mai napig nem értették meg a Brexitet és Donald Trump győzelmét az amerikai elnökválasztáson. Pedig ezek azt mutatják, hogy a valóság győzött az ideológiák felett - értékelt a miniszterelnök, hozzátéve: nem nehéz megtalálni a párhuzamot ezen események és a 2010-ben indult magyar változások között.

Jól látható, hogy a baloldal eszméi teret veszítettek, ugyanakkor az európai helyzetet áttekintve a hagyományos jobboldal sem dicsekedhet különösképpen: neki is változnia kell, különben teret veszít, hasonlóan a baloldalhoz - állapította meg a kormányfő.

Beszédében érintette a közelgő romániai választást, amelyet sorsdöntőnek nevezett, mert szerinte

Romániában a korrupcióellenes harc eszközét számos helyen a magyar közösség vezetői ellen fordították.

Régen fordult elő - mondta -, hogy olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete, mint most. Ezért arra kérte az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetőik működjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az első helyre.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS