És az is kiderült, hogy a román rendőröket akár méhrajjal vagy puliszkával is meg lehet vesztegetni.
Élőben jelentkezett be a Facebook-oldalán vasárnap dél körül Diana Șoșoacă, miután a rendőrök lemeszelték miközben 110 kilométer/órás sebességgel száguldozott a 40-es tábla mellett. A szenátor asszony természetesen nem azért élőzött, hogy bocsánatot kérjen a felelőtlen magatartásáért, és arra kérje a híveit, hogy semmiképpen ne kövessék a rossz példáját, hiszen ez rendkívül balesetveszélyes – ellenkezőleg. A szenátor asszony azért élőzött, hogy hírt adjon az őt ért újabb „igazságtalanságról”. Természetesen tagadta, hogy túllépte volna a sebességkorlátozást, és kapásból felvázolt egy összeesküvés-elméletet, amely szerint az őt megállító rendőröket kimondottan azzal bízták meg, hogy őt megállítsák és „jogtalanul” szankcionálják. A közegek a száguldozást nemcsak egy 1485 lejes bírsággal jutalmazták, de a szenátor asszony jogosítványát is felfüggesztették 90 napra. Șoșoacă természetesen komoly összefüggéseket látott abban is, hogy éppen kampányidőszakban fosztják meg a jogsijától. Az élő felvételen először azzal vegzálja az elmélyülten a büntetést körmölő két egyenruhást, hogy mutassák meg a videót, ami bizonyítja a szabályszegését, majd felvázolja a fent már ismertetett összeesküvés-elméletét. Amikor a láthatóan irritált rendőr megkéri, hogy hagyja békén, hadd írja meg a jegyzőkönyvet, majd felhúzza a járőrautó ablakát, Șoșoacă azt is odaveti , hogy „ezek még írni se tudnak”, majd folytatja a végeérhetetlen szövegelést, mint a daráló. Íme a videó, ha van türelme, nézegesse:
Az eset után nem sokkal a Șoșoacă vezette SOS Románia nevű párt hivatalos közleményt adott ki mindarról, amit a szenátor asszony már a Facebookon is elmondott. Eszerint a közúti rendőrök „visszaélésszerű akciót” hajtottak végre, és gyorshajtásért szankcionálták a párt vezetőjét, holott a szenátor asszony egy alacsony sebességgel haladó autósorban közlekedett. A párt szerint ez egyértelmű kísérlet arra, hogy megakadályozzák a vezetőjüket a kampánytevékenységében.
A balánbányai és csíkszeredai hivatásos tűzoltóságot, valamint a csíkszentdomokosi, csíkszenttamási, valamint csíkkarcfalvi önkéntes alakulatot is riasztották, miután lángra kapott a száraz növényzet Balánbánya környékén vasárnap délután – adta hírül a Székelyhon. A Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya szerint a tűz mintegy 20–25 hektárnyi területen terjedt szét, és attól is tartanak, hogy az erős szél miatt átterjedhet a közeli erdőre. A szakemberek vasárnap késő délután is igyekeztek megfékezni a lángokat.
A Digi24 készített egy kis könnyed, szórakoztató összeállítást arról, hogy milyen szokatlan dolgokkal kenték meg az utóbbi tíz évben a korrupt rendőröket, hiszen nemcsak kenőpénz van a világon. A lista pedig valóban tartalmaz meglepő dolgokat – bár ha a gyakorlatias balkáni logikát nézzük, azért mégsem olyan meglepő dolgok ezek. A korrupt rendőr is ember – azt kér a megvesztegetőtől, amire szüksége van. A Teleorman megyei közúti rendőrök volt vezetőjét például azzal vádolták meg, hogy többek között bárányhúst, két csirkét, puliszkát és kutyatápot kért azoktól a sofőröktől, akiket szabálytalanságon ért, hogy cserébe azok elkerülhessék a büntetést. Valószínűleg a gyomrán keresztül vezet az út a szívéig annak a volt bukaresti rendőrnek is, aki egy lefülelt tolvajtól egy rekesz bort, ásványvizet és 15 szelet steaket követelt. Egy másik bukaresti rendőr inkább a hidegtől félt, mint az éhségtől, így fűtőberendezéseket és vízmelegítő kazánokat kért és kapott egy üzletembertől. Két Argeș megyei rendőr ennél is szokatlanabb „ajándékot”, egy méhcsaládot kért egy gyorshajtó méhésztől – valószínűleg egy kis extra jövedelemre szerettek volna szert tenni a szabadidejükben. De olyan is megtörtént, hogy a korrupt zsaruk szendvicseket, kozmetikai cikkeket (a feleségeiknek) kértek vagy fogadtak el – de természetesen a leggyakoribb még mindig a klasszikus kenőpénzes történet.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.