// 2024. október 4., péntek // Ferenc
szobor

Onnan kapott váratlan pofont a Szent László teret román szobrokkal teleszóró váradi polgármester, ahonnan a legjobban fáj

Nem zárta a szívébe a román hadsereg.

Miközben a város magyar közössége azért dühös a román városvezetésre, mert nem hajlandó szobrot állítani a város főterén, a Szent László téren (amit a románok Egyesülésnek neveznek) a várost alapító szent királynak, román-román viták is zajlanak a téren elhelyezendő szobrok kapcsán. Mindez csütörtökön délután odáig fajult, hogy Ilie Bolojan polgármester óriási pofont kapott egy, a románok számára fontos állami intézménytől: a hadseregtől.

Az egész azzal kezdődött, hogy a polgármester a fejébe vette, hogy teleszórja a Szent László teret olyan román személyiségek szobraival, akik fontos szerepet játszottak abban, hogy a várost elszakították anyaországától, és Romániához csatolták.

Így az ortodox Holdas templom elé Roman Ciorogariu ortodox, a görögkatolikus Szent Miklós székesegyház elé pedig Radu Demetriu püspök szobra került, annak jutalmaként, hogy „áldásos” tevékenységük nyomán egy virágzó, Magyarország közepén fekvő, 93 százalékban magyarok lakta város Románia peremén tengődő, periférikus, lepusztult hellyé vált.
 
A polgármesternek ennyi sem volt elég:
 
mániákusan rajong ugyanis Ferdinánd román királyért, aki az első világháború végén, illetve az azt követő időszakban volt az ország uralkodója,

amikor a román hadsereg az antant engedélyével megszállhatta Kelet-Magyarországot, majd az első világháborúban Románia által játszott dicstelen szerep nyomán jó részét meg is tarthatták.
 
Ezért aztán a város főterén még a 90-es években soviniszta román katonatisztek által felállított Mihály vajda-szobor helyére Ferdinánd szobrát állíttatta fel.
 
Ez pedig kiverte a nyugalmazott tiszteknél a biztosítékot, akik tiltakoztak, perre is mentek, de hiába: csütörtökön hivatalosan is felavatták a vajda helyére került román király szobrát.
 
Persze a román mitológiában első „országegyesítőnek” vizionált Mihályért sem kell aggódni: az ő szobra a vár előtt felépített új ortodox székesegyház elé kerül.
 
Ez azonban nem vigasztalja a tiszteket, akik telesírták a román sajtót, hogy a polgármester száműzte a hatalmas történelmi személyiséget a főtérről. 
 
Ennek pedig a csütörtöki szoboravatón meg is lett az eredménye: a polgármester csupán nem sokkal az esemény előtt értesült arról, hogy
 
sem a nagyváradi helyőrség, sem a katasztrófavédelem, sem a csendőrség egységei nem vesznek részt az eseményen.

Mint ahogy az a besztercei katonazenekar is lemondta a szereplést, amelyet szintén meghívtak.
 
Florin Birta alpolgármester fröcsögött is egy sort, hogy mindez bizonyára politikai alapon történt, a kormány ezzel bünteti a liberális városvezetést, hiszen az egyenruhások szereplését csakis a védelmi minisztérium tilthatta le.
 
Ilie Bolojan minden esetre az esőmosta, néhány száz lézengő néző által végigasszisztált szoboravatón könnyekig meghatódva, elcsukló hangon azzal próbált kompenzálni, hogy kijelentette: az égi seregek akkor is ott masíroznak.
 
Amúgy Ferdinándnak – akinek szobrát Trianon után a Szent László-szobor helyére egyszer már felállították, de 1940-ben nyomtalanul eltűnt – pontosan annyi köze van Nagyváradhoz, mint Mihály vajdának: egyszer átutazott a városon.
 
Ez pedig mindenképpen nagyobb érdem, mint Szent Lászlóé, aki csak annyit tett, hogy megalapította a várost, és oda is temetkezett. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro