// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Ön szerint hány politikus kell egy óvoda felavatásához?

// HIRDETÉS

A válasz annak függvénye, hány méter hosszú a szalag, amit el kell vágni.

Kezdjük rögtön egy meglehetősen aggasztó kijelentéssel: nincs kizárva, hogy a nemzetközi ollólobbi áll a krasznai óvoda felavatásának hátterében.

Nyilván öröm, ha egy településen új óvodát építenek, nem is erről van szó. Hanem arról, ami a fenti fotón is látható: nem kevesebb, mint tizenhárom politikus, potentát, illetékes, fontos ember, meglett felnőtt tülekedik egy-egy ollóval a kezében, hogy miszlikbe vágja az avatószalagot, amit két kisgyerek tart elébük. És láthatóan nem érzik, mennyire röhejesen groteszk látványt nyújtanak, amint igyekeznek részesülni az „új óvodát avatunk!” helyzetből bőven áradni remélt fontosság-sugárzásból. Ő, a potentát, a politikus, a fontos ember most éppen óvodát avat, szalagot vág, pózol, hahó! Tessék méltányolni! Miközben egy óvoda, iskola, kórház stb. megnyitásában tulajdonképpen semmi különös nem kellene, hogy legyen, mivel ezek a mozzanatok „normális esetben” (hej, mennyit beszélünk erről, hogy „normális esetben”, miközben magától értetődőnek vesszük, hogy „nem normális esetben” vagyunk) egy társadalom, egy ország életében teljesen hétköznapi dolgok, végső soron ezek a célok, amelyekért szervezett társadalomban, államban, képviseleti demokráciában élünk: hogy legyen óvoda, iskola, kórház stb., nem azért, hogy egy öltönyös fontos ember ünnepeltesse magát.

Mikor látunk olyan fotót, amelyen a politikus, a nagyember – mind a tizenhárom! –, ha már odamegy, legfeljebb a háttérben mosolyogva nézi, amint pár vásott kölyök, pár óvodás kaján vigyorral a képén, fontosemberi taps közepette elvágja a szalagot, majd csokit, sütit majszolva birtokba veszi az új teret? Már ha ragaszkodni kell ehhez a béna szalagelvágós ceremóniához.

Most esik le, hogy a „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” mondást valószínűleg egy politikus találta ki. Ami, ha hozzávesszük a nemzetközi ollólobbi fenyegető háttérmunkáját, elég sötét dolgokra enged következtetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Krónika

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk

Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről
Krónika

Kitiltották a manele-koncerteket az egyik legfontosabb erdélyi rendezvényhelyszínről

Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro