// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kitüntető figyelem

Ön is élőben közvetítené a bulikáját a Facebookon, ha éppen országos körözés alatt állna lopás miatt?

A jó válasz persze az, hogy nem, ez azonban továbbra sem mindenki számára egyértelmű.

Az álmoskönyvek szerint általában kevés jót jelenthet, ha egy körözött bűnöző úgy dönt, partit szervez, amire meghívót küld a rendőrségnek is. Márpedig ha valaki körözött bűnözőként partit szervez, amit valamilyen nehezen érthető, kényszeres szereplési vágy miatt a Facebookon élőben közvetít, az gyakorlatilag azzal egyenértékű, mintha díszes meghívót küldött volna a hatóságoknak. Így történt ez annak a Teleorman megyei férfinak az esetében is, akit október óta köröztek, mivel jogerősen elítélték lopás miatt. A rendőrség azonban résen volt, és ha már a férfi vasárnap élőben közvetítette, hogy éppen hol tartózkodik, akkor kapva kapott az alkalmon, és néhány kommandós udvariassági látogatást tett nála. A rendőrség által utólag, vasárnap késő este megosztott videó már csak azért is fontos alkotás, mivel maga az őrizetbe vétel is látható rajta, vagyis a körözött bűnöző azt is élőben közvetítette, amint ostoba módon lebukik. Nem akarunk senkit megsérteni, de ilyen értelmes bűnözők és szabálysértők mellett annyira nem lehet nehéz rendőrnek lenni – legutóbb a épp a hétvégén bukott le egy tiltott rendezvényt szervező társaság, miután élőben közvetítették a bulikát.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro