// 2026. június 12., péntek // Villo

Ön átkelne ezen a hamisítatlanul román zebrán, vagy inkább vállalná a bírságot?

// HIRDETÉS

Nem egyszerű a válasz.

A hatóságok és a kivitelezők is kétségkívül a helyzet magaslatán álltak a Románia északkeleti részében található Botoşani megyében, ahol az összefogás eredményeként sikerült úgy felújítani néhány, községeken áthaladó utat, hogy a gyalogátkelőket csakis rutinos túrázók és hegymászók tudják használni.

Konkrétan több helyen is úgy festették fel a zebrákat, hogy azok egyik mély ároktól a másikig vezetnek.

Az Orăşeni Deal nevű településen például egy helybeli elmondta: van aki megpróbálja az árokba mászva fölkínlódni magát a zebrára, de azért a többség – főleg az idősebb nők – inkább tilosban kel át az úttesten, semhogy fárasztó és veszélyes tornamutatványokat végezzen.

A Vorona nevű településen a helyi szakközépiskola előtti zebra is jókora árokban végződik, úgyhogy a helybeliek itt is inkább tilosban járnak – pláne eső idején, hiszen akkor ráadásul az árok megtelik vízzel.

Az utak felújításáért és az útjelzések ilyen professzionális szintű felfestéséért a megyei önkormányzat útügyi osztálya a felelős, az önkormányzat szerint azonban nem náluk kell a ludast keresni, mivel az útügy a helyi polgármesterekkel is egyeztetett a zebrák fölfestése előtt.

A polgármesterek viszont azt mondják: velük aztán senki nem egyeztetett.

Annak egyébként, hogy a gyalogátkelők miért nem egyik járdától a másikig érnek, prózai oka van.

Sohasem volt járda, és az útszakasz felújítása során sem építettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Székelyhon

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

// még több főtér.ro