// 2026. április 29., szerda // Péter

Olimpiává válik az országos vitaverseny

// HIRDETÉS

Ezután a tanfelügyelőségeken keresztül is népszerűsítik és szervezik a középiskolások elméit rendesen megmozgató vitaversenyeket.

Országos olimpiász státust kapott ettől a tanévtől a Fiatalok vitáznak nevű vitaverseny – közölte a tanügyminisztérium, amely az év egyik utolsó intézkedéseként jóváhagyta a szervezési is lebonyolítási szabályzatot.

A tárca közleménye szerint a Fiatalok vitáznak versenyt 2009-ben kezdeményezte a minisztérium más szervezetekkel közösen. Valójában 1995 óta léteznek helyi, regionális és országos vitaversenyek Romániában, csak a szaktárca 2009-ben szállt be a szervezésükbe, addig „csak” lelkes tanárok és egyetemisták képezték a diákokat és szervezték a versenyeket.

Most végre a tanügyminisztérium is belátta, mennyire hasznos ez a tevékenység a logikus és kritikus gondolkodás és a felelős állampolgári attitűd kialakítása szempontjából. Egy-egy vitára a diákok rengeteget készülnek, észrevétlenül sajátítanak el nemcsak új ismereteket a társadalom gazdasági, politikai, kulturális működéséről, hanem sokféle képességet az önálló kutatásra, logikus érvelés felépítésére és előadására, illetve annak a játéknak a nagyszerű élményét, hogy milyen jó mindezt csapatban véghezvinni.

Az olimpiászra minden középiskola több háromfős csapatot is küldhet a verseny két, kezdő és haladó szekciójába, de haladó csapatokat csak akkor, ha indít csapatot a kezdők között is. Vagyis olyan diákokkal is megimerteti a vitaversenyt, akik azelőtt nem vettek részt hasonlón.

A tanügyminisztérium a tanfelügyelőségeken keresztül hirdeti és népszerűsíti a versenyt minden középiskolában, meghirdeti az országos verseny vitatémáit, módszertani és technikai leírással segíti a felkészülést és a verseny megszervezését. A megyei és az országos fordulók időpontját a minisztérium feltünteti az országos olimpiászok naptárában, és vitát már rég oktató tanárokkal segíti új tanárok képzését a területen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
Székelyhon

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

// még több főtér.ro