Tizennégy magyarlakta város megélhetési költségindexét hasonlították össze. Nem nehéz kitalálni, melyik városokban a legdrágább az élet, és hol a legolcsóbb.
Akkora különbségek vannak a jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi, partiumi vagy bánsági városok árai között, hogy ha csak ezen múlna egy város élhetősége, gondolkodás nélkül Gyergyószentmiklósra költöznénk. Az Erdélystat 14 várost összehasonlító legújabb megélhetési költségindex-táblázata szerint 2022-ben Gyergyószentmiklóson 26,1%-kal olcsóbb az élet Kolozsvárhoz viszonyítva. Nem túl meglepő a tény, hogy Erdély fővárosa drága, ezért is választották referenciavárosnak, ami azt jelenti, hogy az Erdélystat a többi város értékeit a kolozsvári 100 pontos értékhez viszonyította. Ha Kolozsváron valakinek a megélhetéshez napi száz lejre lenne szüksége, akkor Brassóban például ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat 94,7 lejért, Temesváron 94,1 lejért, Sepsiszentgyörgyön 87,9 lejért tudná megvásárolni. A lista másik végén Nagybánya, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós kullog (lásd a táblázatot). A tavalyhoz képest az idei rangsor újdonsága, hogy csökkent a különbség az élbolyban, Brassó és Temesvár költségindexe immár jobban közelít Kolozsváréhoz. Az egyes városok megélhetési költségeinek megállapításához összeállított „fogyasztói kosárban” összesen 43 termék és szolgáltatás súlyozott árát vették figyelembe a burgonya piaci árától a szemétszállítási díjon át az edzőtermi bérletig. Az adatok értelmezésénél viszont fontos figyelembe venni, hogy egy város árszínvonala nem feltétlenül tükrözi az átlagos életszínvonalat, ugyanakkor az, hogy egy város viszonylag drága, nem jelenti azt sem, hogy minden termékcsoport esetében az. Aki többre kíváncsi azzal kapcsolatosan, milyen módszer alapján számoltak, az Erdélystat honlapján városokra lebontva olvashat a témáról.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.